Mostantól korlátozás nélkül utazhatunk Magyarországra
Magyarország feloldotta a korlátozásokat az ukrán állampolgárok számára a szárazföldi közlekedésekben.
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség hírarchívum 2015-2022
Magyarország feloldotta a korlátozásokat az ukrán állampolgárok számára a szárazföldi közlekedésekben.
Ünnepélyesen összeöntötték a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programban felajánlott búzát augusztus 6-án, pénteken az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Az eseményen Kárpátalja képviseletében Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke és Őr Hidi László, a „Pro Agricultura Carpatika” Megyei Jótékonysági Alapítvány elnöke, Nagy Béla, a Magyarok Kenyere Alapítvány kárpátaljai kuratóriumi tagja, valamint a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége nevében Virág László elnök és Huszár Péter alelnök öntött búzát a nemzeti összefogást is jelképező közös dézsába. A nemzet kenyeréhez a vizet idén is Kárpátaljáról, a Fekete-Tisza forrásából vitték.
Költözzön más országba az, akinek nem felel meg Ukrajna vagy az ukrán nyelvtörvény – tanácsolta Tarasz Kreminy, az államnyelv védelméért felelős biztos pénteken az egyik ukrán televízió műsorában.
Biztonságpolitikai kérdéseket, Ukrajna és az USA további együttműködésének irányait vitatta meg Antony Blinken amerikai és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.
Augusztus végéig meghosszabbította Magyarország a kiterjesztet koronavírus elleni oltási kampányát. Ennek értelmében továbbra is fel lehet venni a koronavírus elleni védőoltást a kárpátaljai illetőségű lakosoknak a záhonyi vasúti és a barabási közúti határátkelőn – közölte a Koronavirus.gov.hu.
Az Ungvár díszpolgára címet Miroszlava Kalamunyak, az Ungvári Varroda igazgatója, Volodimir Szmolanka, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora kapta meg, illetve Viktor Pohorelov, aki két alkalommal töltötte be Ungvár polgármesterének posztját.
Liszt Ferenc podólia látogatásának 174. évfordulója alkalmából 2021. július 31-én nagyszerű „zenevarázsra” került sor Hmelnickijben, amelynek szervezésébe tagszervezetünk, a Szent István Egyesület is bekapcsolódott.
A Legfelső Tanács talán leghosszabb nevű bizottságának (Ukrajna Legfelső Tanácsának az emberi jogokkal; Donyeck és Luhanszk megyék ideiglenesen megszállt területeinek, a Krím Autonóm Köztársaságnak és Szevasztopol városának megszállás alóli felmentésével és újraintegrálásával; a nemzeti kisebbségek és nemzetiségek közötti kapcsolatok kérdéseivel foglalkozó bizottsága) honlapján megjelent az Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvény tervezete. Ez a törvényjavaslat lenne hivatott felváltani A nemzeti kisebbségekről szóló, még 1992-ben elfogadott, elvben máig hatályos törvényt. Bizonyára a szakértők is megosztják majd a véleményüket a téma iránt érdeklődőkkel, de addig is, amíg erre sor kerül, olvasóink figyelmébe ajánlunk egy kis ízelítőt a dokumentum rendelkezéseiből a teljesség igénye nélkül.
Felvételi 2021: Az ungvári magyar intézetben 2023 után is lesz anyanyelvű oktatás.