Zubánics László: hiteles államfőre van szükség
A két kárpátaljai magyarságszervezet vezetője egyaránt Bereg-vidéki szülőfalujában adta le voksát a március 31-i, ukrajnai elnökválasztás első fordulójában.
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség hírarchívum 2015-2022
A két kárpátaljai magyarságszervezet vezetője egyaránt Bereg-vidéki szülőfalujában adta le voksát a március 31-i, ukrajnai elnökválasztás első fordulójában.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) – összhangban Kövér László házelnök javaslatával – felkéri az Országgyűlést és a magyar kormányt, hogy a 2020-as esztendőt nyilvánítsa a nemzeti összetartozás évévé – többek között ezt tartalmazza a fórum budapesti plenáris ülésén pénteken elfogadott zárónyilatkozat.
A Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás épületében került sor Mikola Baltazsi, az Ukrán Külügyminisztérium Stratégiai Kommunikációs Főigazgatósága különleges ügyekben megbízott nagykövete soros megbeszélésére dr. Grezsa Istvánnal, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztossal.
“A magyar külpolitika továbbra is kitart amellett, hogy a magyar közösségek jogait semmifajta geopolitikai érdek oltárán nem fogjuk feláldozni, dacára mindenféle nyomásnak, függetlenül attól, hogy annak a nyomásnak milyen a mértéke, és milyen – adott esetben – jó baráttól származik” – jelentette ki Szijjártó Péter, azt ígérve a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösség tagjainak, hogy továbbra is számíthatnak a magyar kormányra és a magyar külpolitikára…
A két kárpátaljai magyar társadalmi szervezet – Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) vezetői március 7-én, csütörtökön délelőtt a KMKSZ ungvári székházában találkoztak Jurij Bojkoval, az Opozicijnij blok (Ellenzéki Blokk) párt parlamenti frakciójának társelnökével, az Ellenzéki Platform – Az életért közös államfő-jelöltjével és küldöttségével.
Valamikor, nagyon rég, kereken 7 esztendeje, Tiszapéterfalván rendeztek egy igen jeles farsangi bált. Akkor és ott úgy tűnt, hagyomány születik, de sajnos az élet közbeszólt. Az elmúlt években a mindennapi gondok és bajok az elmúlt években bizony alaposan elvették a tiszahátiak bálozós kedvét, de kiirtani e hajlandóságot már nem volt olyan egyszerű. Nem bizony, hiszen az elmúlt hétvégén a hosszas tetszhalálból feltámadott e kezdeményezés és ismét farsangi bállal búcsúztatták a telet a helybeliek…
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Beregszászi Járási Szervezete a hétvégén tartotta farsangi mulatságát a makkosjánosi Helikon Hotelben. A résztvevőket Bakancsos László, a járási szervezet alelnöke köszöntötte. Horváth László, az UMDSZ Beregszászi Járási Szervezetének elnöke beszámolt elmúlt évi tevékenységükről, majd arról beszélt, ebben az esztendőben is számos fesztivált, falunapot szeretnének megszervezni…
A NATO-ban emlékeztették Ukrajnát a Velencei Bizottságnak az oktatási törvény nyelvi részeit érintő ajánlásainak végrehajtására.
Kijevben mutatták be a Csernicskó István és Tóth Mihály által szerkesztett „Az anyanyelvi oktatás joga: Közép-európai hagyományok és Kárpátalja példája” című, magyar, ukrán és angol nyelven megjelent kötetet.