Megújult a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola
November 22-e igen jeles napnak sikeredett a Tiszaháton. A helyi művészeti iskola ugyanis sokévnyi hányattatás után megújult külsővel köszönthette nebulóit…
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség hírarchívum 2015-2022
November 22-e igen jeles napnak sikeredett a Tiszaháton. A helyi művészeti iskola ugyanis sokévnyi hányattatás után megújult külsővel köszönthette nebulóit…
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Beregszászi Járási Szervezetének tisztújító közgyűlését az Európa-Magyar Házban tartották meg. Az elmúlt négy évben végzett munkáról Horváth László számolt be. Az UMDSZ Beregszászi Járási Szervezetének elnöke elégedetten konstatálta, hogy számos rendezvényt sikerült megszervezniük. Ide tartoznak a falunapok, a farsangi és szüreti mulatságok, megemlékezések, futballtornák, emellett falunév-táblákat is avattak…
Ha készülne egy tudományos igényű felmérés arról, hogy a XX. század eseményei közül mi maradt meg leginkább az emberiség közös tudatában, egészen bizonyos, hogy a nagyszerű tudományos felfedezéseket, a gondolkodásunkat átformáló művészi teljesítményeket, mindent, amit a szellem és az értelem teremtett, háttérbe szorítaná a tízmilliók életét elvevő, rommá lőtt városokat, letarolt földeket maga után hagyó két világháború…
November 14-én a koraesti órákban dr. Zubánics László, az UMDSZ elnöke Beregszászon találkozott számos városunkba látogató diplomatával, akik a kárpátaljai magyarság helyzetéről tájékozódtak…
A dolgos hétköznapok szigorát néha szakmai ünnepnapok oldják fel. Hogy hogyan töltik meg ezeket az ünnepeket értékes tartalommal, ez már a kollektívától függ. A Técsői Hollósy Simon Középiskola és Magyar Tannyelvű Líceum kollektívája úgy döntött, szakmai ünnepét honismereti kirándulással fűszerezi. Az úti cél a magyar honfoglalás emlékműve a Vereckei-hágón, útba ejtve egyéb történelmi nevezetességeket is.
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség szervezésében vasárnap az 1956-os forradalom leverésének 62. évfordulója, a mezőkaszonyi ellenálló csoport tagjai (Ormos Mária, Ormos István és Szécsi Sándor) tiszteletére tartottak megemlékezést Mezőkaszonyban. A bátor fiatalok nevét, akik röplapokat terjesztettek, és együtt éreztek a magyar nép szabadságharcával, emléktábla őrzi a helyi középiskola épületén…
Méltósággal emlékeztek a kárpátaljai magyar szervezetek Magyarország ungvári és beregszászi külképviseleteivel közösen az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulójára. Előbb az ungvári 1956-os emlékműnél tartottak koszorúzást, majd az ungvári börtön falánál lévő 1956-os emléktáblánál helyezték el az emlékezés virágait, gyújtottak mécsest. Ezek végeztével a Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színházban került sor alkalomhoz illő ünnepi műsorra „Adj emberséget az embernek, magyarságot a magyarnak!” címmel…
Szombat reggelre a megye több pontján olyan óriásplakátok jelentek meg, amelyeken a vidék fő szeparatistáinak nevezik a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) legismertebb vezetőit. Az ukrán nyelvű óriásplakátokon „Állítsuk meg a szeparatistákat!” felirat volt olvasható, s azokon Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője, Barta József, a kulturális szervezet alelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács első elnökhelyettese és Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora volt látható…
Magyarázatot követelnek a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Jurij Lucenko ukrán főügyésztől csütörtökön tett kijelentései miatt, amelyek szerint megfosztják ukrán állampolgárságuktól azokat a kárpátaljai lakosokat, akikről az Ukrán Biztonsági Szolgálat nyomozása kideríti, hogy magyar állampolgársággal rendelkeznek…