Bensőséges ünnepség keretében került sor az új kenyér megszentelésére, a város botanikus kertjének Függetlenség sétányán emlékfát ültettek.
Mint arról Ivánics István, a ternopili magyarokat tömörítő II. Rákóczi Ferenc Egyesület elnöke beszámolt, a szervezet, Tetyana Csubak, Magyarország ternopili tiszteletbeli konzuljának támogatásával, Szent István napján gazdag programmal várta az érdeklődőket. A rendezvényen Szikora Attila, a Hmelnickiji Magyarok Szent István Egyesületének elnöke mondott ünnepi beszédet, Majd Tetyana Csubak üdvözölte a részvevőket.
Az ünnepi műsor keretében Gabriella Telenok zongoraművész magyar műveket, Marija Petriv magyar népdalokat adott elő. A közönség magyar és ukrán költők verseit hallhatták.
A rendezvényen Mihajlo Buhaj görög katolikus atya mondott áldást és szentelte meg az új kenyeret.
A tartalmas program az Akik maradtak című film vetítésével ért véget.
Jelképes eseményre került sor a ternopili botanikus kertben is, ahol a Függetlenség sétányon elültették Szent István fáját. Az ünnepségen Tetyana Csubak mondott beszédet. Magyarország tiszteletbeli konzulja felhívta a figyelmet: szimbolikus és fontos üzenet, hogy a magyar állam alapítójának napján, az ukrán függetlenséget jelképező helyen kerül sor a faültetésre.