HÍREK

Kárpátaljai magyar szervezetek: nincs megállapodás az ukrán oktatási törvényről

Cáfolta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) csütörtökön közzétett közös nyilatkozatában az ukrán külügyminiszter-helyettes állítását, amely szerint megállapodás jött volna létre az ukrán oktatási miniszterrel a tanügyi törvény kapcsán “a magyar közösséget nyugtalanító problémák megszüntetéséről”…

Hűséggel az anyanyelvhez – megemlékezés Beregszászon

A beregszászi református, római katolikus és görög katolikus egyházak, Beregszász Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Beregszászi Járási Tanács, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, illetve az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Beregszászi Városi és Járási Szervezetének közös szervezésében Beregszászban ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét a római katolikus templomban a megemlékezés.

Az fog élni, aki küzd! – Március 15-i megemlékezés Ungváron

Március 15-én délután Ungváron az egész megyében érvényes fokozott rendőrségi ellenőrzés rányomta bélyegét az ünnepség hangulatára. Komor kép fogadta a Petőfi térre érkezőket. A szobor tövében pompázó színes árvácskák szépségét elnyomta a nagy számban ügyeletet teljesítő rendfenntartók egyenruhájának fekete színe, és torokszorító volt a rohamrendőrök, szolgálati kutyák látványa egy európai, eddig nyugodt megyeszékhelyen. De sokan eljöttek, hogy jelenlétükkel is tiltakozzanak az utóbbi idők megfélemlítési akciói ellen.

Magyar kulturális seregszemle az ukrán fővárosban

Nagyszabású programsorozat keretében méltatta az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulóját a kijevi magyarság. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Magyarok Kijevi Egyesülete (MKE) szervezésében lezajlott eseményeken az ukrán fővárosban élő honfitársaink mellett részt vettek az ország más részeiben élő magyar közösségek képviselői is…

Haza és haladás – Megemlékezés Hetyenben

1848-49 meghatározó időszak magyarságunk életében. Egy maroknyi bátor fiatal úgy gondolta, változást hozhatnak a nemzet életében, a magyarok önmaguk vívhatják ki szabadságukat. A forradalom győzött, a szabadságharc elbukott, de a hősök emléke tovább él. Nevüket tisztelet övezi immár 170 éve Magyarországon és az elszakított területeken is. Kárpátalján érdekképviseleti és civil szervezetek egy emberként fognak össze, hogy békében, egyetértésben és méltóságban ünnepelhessen a magyar…

Gondolatok a nyelvtörvényről

A napokban alkotmányellenesnek minősített törvény még az államfői posztról leváltott Viktor Janukovics államfő elnöksége alatt született, a mögötte álló egykori Régiók Pártja két képviselője nyújtotta be. 2014 februárjában – két nappal Janukovics leváltása után – a parlament megszavazta a törvény eltörlését, ám azt az államfői tisztet ideiglenesen betöltő Olekszandr Turcsinov akkori házelnök nem írta alá, így a jogszabály mostani érvénytelenítéséig érvényben maradt. Még ugyanabban az évben 57 parlamenti képviselő beadványban fordult az alkotmánybírósághoz, hogy a testület érvénytelenítse a törvényt, amelynek tartalmával nem értettek egyet, és amelyet szerintük a házszabály megsértésével fogadtak el. Utóbbit egyebek mellett azzal támasztották alá, hogy a regisztráció szerint több olyan képviselő is szavazott a törvényről, aki a döntéshozatalkor bizonyítottan nem ült a helyén a teremben…