HÍREK

Magyar karácsony Hmelnickijben

Mint arról Szikora Attila, az ottani Szent István  Szövetség elnöke beszámolt, a bensőséges estét  nemzeti imánkkal nyitották meg, majd a gyermekek karácsonyi énekekkel  szórakoztatták a közösséget. Az ajándékosztást követően a tagság elzarándokolt a város főterén álló mindenki karácsonyfájához, ahol magyar és ukrán dalok csendültek fel. A közös program magyaros szokás szerint megterített ünnepi vacsoraasztalnál folytatódott.

Batyus bál a Hollósyban

Véget ért a 2017-es esztendő, s bár számos kellemetlen meglepetést hozott sokunk számára a tavalyi év, Técsőn úgy döntöttek, illő módon vesznek tőle búcsút, s szilveszteri jótékonysági batyus bált rendeztek a Hollósy Simon Középiskola halljában, ahova szívesen várták az időközben külföldre költözött técsőieket is.

A balánbányai Ördögborda néptáncegyüttes fellépése Ungváron

A szakadó eső ellenére múlt vasárnap közel 300-an voltak kíváncsiak az erdélyi Balánbányáról érkezett Ördögborda néptáncegyüttes fellépésére az ungvári Filharmóniában. A Napszentület című produkció egyben tiszteletadás is egyben a 91 éves Kallós Zoltán néprajztudósnak, lévén a turné válaszúti Kallós Zoltán Néprajzi Múzeumtó indult ell, hat ország hagyományőrző fiataljaihoz,közönségéhez

Kárpátalja történetét bemutató állandó kiállítást nyílt az ungvári várban

A Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Helytörténeti Múzeum és a Nyíregyházi Jósa András Múzeum szakmai együttműködésének és a magyar kormány támogatásának köszönhetően, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal és a megyei tanács együttműködésével kedden, november 21-én került sor a Kárpátalja a VIII. századtól 1920-ig című állandó kiállítás ünnepélyes megnyitójára.