Oroszország Ukrajna elleni teljes körű inváziója az élet minden területére hatást gyakorol. Ez alól nem kivétel a kultúra sem. A művész az alkotásain keresztül tudja a legközvetlenebbül és a leghitelesebben kifejezni az alkotás pillanatában tapasztalt gondolatait és érzelmeit. Ám a háború kirobbanásával, érthető okokból, a művészek is szüneteltették az alkotói tevékenységüket. Az első hónapokban leálltak a kulturális rendezvények: elmaradtak a kiállítások, színielőadások és koncertek, megállt a könyvkiadás. Ám a kezdeti sokk után a kultúra utat tört magának. A korábban, lapunkban megjelent beszámolókból, interjúkból és nyilatkozatokból készítettünk egy összeállítást, hogy pontosabb képet kapunk a háború kultúrára gyakorolt hatásáról és a kárpátaljai magyar művelődési élet újraéledéséről és alakulásáról a háború árnyékában.
KISZó-összeállítás
– Az első néhány hét valóban a kezdeti sokk hatása alatt telt a beregszászi színházban is, minden addigi tervünket keresztülhúzta az orosz–ukrán háború, hiszen egészen más került előtérbe – nyilatkozta korábban Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház megbízott igazgatója. – Nyilvánvalóan nem a kultúrával foglalkoztak az emberek, hanem az életüket próbálták a megszokott meder helyett egy felfokozott idegállapotban, nehézségek között egybentartani. Mi is megértettük, hogy a kulturális szféra szereplői számára sem a művészet az elsődleges, hanem például a fővárosi színházból felénk érkező segítségkérés, miszerint fogadjuk be őket a kijevi ostrom ideje alatt. Így több mint negyven színházi menekültet helyeztünk el teátrumunk főépületében és vendéglakásaiban. Ők az elmúlt évtizedekben szakmai partnereink voltak, a színházaink között együttműködésre is volt példa, már csak ezért is természetes volt számunkra, hogy segítünk – jegyezte meg Edina.
Az igazgató elmondta, hogy kezdetben a menekültek befogadásának, elszállásolásának, étkeztetésének a megszervezése jelentette az elsődleges feladatot. Aztán, ahogyan telt-múlt az idő, megpróbáltak valamilyen úton-módon egy kis színt vinni az emberek életébe. Hiszen bármilyen nagy is a szomorúság, a tragédia körülöttünk, soha nem szabad elfeledkezni arról, hogy a művészetnek, így a színháznak is lehet üdítő, az életet szebbé tevő szerepe. Ezért gondolták úgy, hogy változatos programokat szerveznek a színház épületében, amely egyébként már mindössze négy menekültnek ad szállást.
– Az első sokk után próbáltunk visszarendeződni a korábbi állapotok közé
– mondta. – Arra a döntésre jutottunk, hogy 2022 nyarát olyan programoknak szenteljük, melyek révén a közönségünkkel való kapcsolatot tudjuk erősíteni. Bemutattuk a színház működését, az érdeklődők betekinthettek a kulisszák mögé. A körutak színészek kíséretében zajlottak, a színházi viselkedés alapvető szabályaira helyeztük a hangsúlyt, főként ha gyerekcsoportról volt szó. A résztvevők a színpadon egy kis időre színészekké válhattak, betekintést nyerhettek a kosztümtárba, hogy mégis hányféle jelmez szükséges egy előadáshoz, mennyi munka van azzal, hogy ezek megfelelő minőségben megmaradjanak. A beregszászi színház történetét felölelő plakátokat helyeztünk ki a dísztermünkben.
A gyerekekre gondolva, a színház a Pro Cultura Subcarpathicával közösen elindította a Kiskondás című interaktív meseelőadás-sorozatot, amellyel óvodákban léptek fel. Az előadás célkorosztálya a 3–6 év közötti gyermekek, akik az interaktív foglalkozás során megtanulhatják, milyen fontos érték az ember életében az önzetlenség, a bátorság és a segítségnyújtás. A meseelőadás megvalósulását a Kárpátaljai Mentálhigiénés Társaság támogatta, rendezője és dalszerzője Gál Natália színművésznő, a dalokat Jackánics László hangszerelte, a jelmez és a kellékek Papp Viktória kézműves munkáját dicsérik. A mese tanulságának hatékonyabb megértése érdekében az előadás után feldolgozó beszélgetésre került sor.
A háború kitörésekor a beregszászi színház is átadta a buszát az ukrán hadsereg számára. Így másfél évig rendkívül megnehezült a társulat tájolásos előadásainak megszervezése. Ez tavaly júniusban oldódott meg, miután Veszprém városa humanitárius segélyként felajánlott 14 darab használt, de jó műszaki állapotú buszt Kárpátalja számára. Az autóbuszok közül egy járművet kapott a színház.
Idén különleges, minden korosztályt megszólító előadásokkal várja közönségét a színház. Az előadásokon kívül különböző programok keretében folytatódik a Kulisszajárás-ON elnevezésű program, mely a magyar mellett immár ukránul is zajlik.
Ahogy a színházi előadások, a kulturális koncertek is szüneteltek az első időszakban.
– Több hónapon keresztül szüneteltettük a koncerteket, legfeljebb jótékonysági gyűjtéseket szerveztünk
– emlékezett vissza Simon Rita, az 1948-ban alakult Magyar Melódiák Kamaraegyüttes műsorvezetője. – Az együttes a háborút megelőzően havonta fellépett a kárpátaljai szanatóriumokban, ám ezek az alkalmak szintén elmaradtak. Egyrészből, mert kiürültek az üdülőközpontok, másrészről, mert a legtöbbet átrendezték menekültszállóvá. Az első sokk után egyébként is nehéz volt a muzsikálásra koncentrálni, amikor pár száz kilométerrel odébb emberek haltak meg. Ez a „kulturális leállás” jellemző volt egész Ukrajnára, nem csak a magyar művészetre. Azóta már fokozatosan visszatértünk a megszokott élethez, manapság már újra vannak koncertek a szanatóriumokban is. A közönség viszont átalakult, a nagyobb részük menekült. Ez egy szempontból jó is, mert legalább azokat az embereket is meg tudjuk ismertetni a magyar kultúrával, akik eddig nem hallottak erről Kelet-Ukrajnában, vagy csak televízión keresztül láthattak ilyen fellépéseket. Az a tapasztalat, hogy nagyon hálásak és tetszik nekik a műsor, elcsodálkoznak, hogy mennyivel másabb a magyar kultúra, mint az ukrán. A zenének gyógyító ereje van, ezért a háború idején sem szabad megfeledkeznünk róla és a hagyományok ápolásáról. A zenekarunkból egyetlen férfit sem vittek el a frontra, de a filharmónia kötelékéből voltak olyan zenészek akiket igen, illetve akik önként mentek. A művészeknek viszont egy másik fronton kell harcolni, a művészeti fronton. Ez is nagyon fontos, és úgy gondolom, ilyenkor a zene sokaknak gyógyír lehet, a hagyományok kapaszkodót nyújthatnak – hangsúlyozta Simon Rita.
A háború a képzőművészekre is hatalmas hatást gyakorolt. Voltak olyan festők, akik hónapokig nem tudtak ecsetet ragadni. A mintegy két tucat aktív tagot számláló Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának ars poeticája a kárpátaljai kulturális élet színesebbé tétele-építése és hagyományaink megőrzése. A 2017-ben kinevezett, tavalyelőtt újabb öt évre megválasztott Kulin Ágnes elnök a kárpátaljai magyar művészek érdekképviseletét tartja a legfontosabb tevékenységüknek, illetve azt, hogy olyan fórumot biztosítsanak az alkotóiknak, amelyben szabadon folytathatják munkájukat stabil támogatói háttér mellett. És erre szükség is volt az elmúlt két évben.
– Az elmúlt időszakban mindenkinek megváltozott az élete, a miénk is
– nyilatkozta egy tavalyi interjúban Kulin Ágnes.– Korábban jobban nyomon követhettük, ki mivel foglalkozik éppen, több volt a személyes találkozó. Most ez a fajta kapcsolat kicsit visszaépült. De nem szűnt meg. A háború és a Covid előtt gyakran találkoztunk, úgy könnyebb volt egymás gondolataira, munkájára reflektálni. Most ez másképp működik, többnyire az online térbe szorul vissza. Mivel nem tudtunk rendezvényeket, kiállításokat, műhelymunkákat és alkotótáborokat szervezni, ezért a hangsúlyt a digitális jelenlétünkre tettük át. Nagyobb figyelmet fordítottunk a dokumentációra, a honlapunk, Youtube-csatornánk fejlesztésére, a tartalomgyártásra. A társaságban különböző korosztály képviselői vannak jelen. Akadt, akinek könnyen ment az áttérés a digitális életmódra és az internetes kommunikációra, míg másvalakinek nem annyira. Az volt a célunk, hogy így vagy úgy, de ne álljon le a munka. A gyakorlati alkotói tevékenység nem állt le, hiszen ez amúgy is „magányos” elfoglaltság, de a bezártság érzése, az, hogy leszűkült az élettér, a témaválasztásban is megmutatkozott.
– Az elmúlt éveink leszűkült élettere az „árnyékok” megerősödését idézte elő – mondta a társaság elnöke. – Nagyon sokan foglalkoztak a sötétséggel, a homállyal, az éjszakával, vélhetően az áramkimaradások miatt. Sok reakciót váltott ki a helyzet, ezek mind inkább ilyen melankolikus, a kilátástalanságot, tehetetlenséget sugárzó, negatívabb hangvételű alkotások. A téli tárlatunkon több ilyen, a háború első hónapjaiban készült művet tekinthetett meg a nagyérdemű. Ezeket nem tudják magukban tartani a művészek. Azok a gondolatok, amelyek megszületnek bennünk, kikívánkoznak, előbb-utóbb alkotássá válnak. Az én munkáimban is megjelentek a háborús helyzetre való visszajelzések. Igyekeztem pozitív hangokat is megütni, ilyen például a Sebek, ami arra utal, hogy remélhetőleg minden seb begyógyul egyszer. Művészként magam is szeretném, hogy legyen lehetőségem a szabad alkotásra, és azt be is mutathassam.
Ne csak a fióknak írjunk, ne csak a műhely négy falának alkossunk…
– emelte ki Kulin Ágnes.
A főkonzulátus évek óta folytatja azt a hagyományt és kulturális diplomáciai tevékenységet, amellyel kiállítási lehetőséget biztosítanak a kárpátaljai művészek számára. A háború kitörését követően ezek a tárlatok is elmaradtak. Az orosz invázió kezdete után Andrij Szidorenko, Olekszandr Zsilcov és Marianna Honcsarenko – a háború elől elmenekült alkotók – alkotásaiból nyílt az első tárlat. A külképviselet fontosnak tartotta, hogy kiállítási lehetőséget biztosítson olyan kortárs művészek számára, akik az Ukrajna elleni orosz katonai támadás után Kárpátalján találtak menedéket, hogy biztonságban folytathassák az alkotómunkát. A tárlat megnyitóján Kopriva Attila, a Kárpátok Művészetéért és Kultúrájáért Egyesület elnöke, a kiállítás kurátora megjegyezte, a látható szépség, a művészet és a kultúra képes megmenteni a világot a pusztulástól. Az elmúlt két évben a külképviselet számos kárpátaljai alkotónak biztosított kiállítási lehetőséget. De nemcsak Ungváron, Munkácson és Beregszászban, a nagyszőlősi kiállítótermekben is újraindul az élet. Többek között az Ecsettel a békéért címmel nyílt kiállítás, a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület tiszapéterfalvai alkotótáborában készült festményekből pedig Munkácson a Munkácsy Mihály Magyar Házban. A magyarországi Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület (KMKE) Ecsettel a békéért elnevezéssel idén két alkalommal szervezett jótékonysági célú alkotótábort kárpátaljai művészek számára Tiszapéterfalván. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával először a fiatal, később a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával a professzionális művészek számára tartottak egyhetes alkotótábort. A képzőművészek az alkotásaikkal a háborúra és a nemzetek közti béke fontosságára igyekeztek felhívni a figyelmet. Az elkészült munkák egy részét Magyarország Ungvári Főkonzulátusán is kiállítottak. Őry László a munkácsi megnyitón kiemelte:
„A művészet gyógyít, megtart, átsegít a bajon, reményt ad és lelki társunkká lesz minden helyzetben. A művészet ezer arcát mutatja nekünk, és aktuális arca mindig attól függ, hogy mi inspirálja a művészt. A művészet a maga eszközeivel segít és erősít. Nemcsak a művészek lelkivilágát mutatja meg ebben a rendkívül nehéz és embert próbáló helyzetben, hanem az ország, jelen esetben Ukrajna közösségének és kultúrájának egyik fő reprezentálója, közvetítője”.
Új művészeti központok is létesültek az elmúlt két évben. A háború kitörése után avatták fel Munkácstól 10 kilométerre Beregszentmiklóson (Csinagyijevo) a Matl Péter Munkácsy Mihály-díjas, kárpátaljai szobrászművész által megálmodott szoborparkot. Ahogy a mester fogalmaz, egy művészrezervátum létrehozásán munkálkodnak itt, úgy formálják és alakítják a területet, mint amikor a szobrász faragja az ormótlan és nyers mészkőtömböt. A kemény munka első eredményei kezdenek testet ölteni, ugyanis 2022 november végén ünnepélyes keretek között átadták a szoborparkhoz tartozó alkotóházat.
A háború ellenére a könyvkiadás is folytatódott Kárpátalján. Az elmúlt két évben számos hiánypótló kiadvány jelent meg vidékünkön. Bemutatták Literáti Tetyana Elveszett Ungvár. Szakmák és iparosok című magyar–ukrán, kétnyelvű helyismereti könyvét. A 24 lebilincselő történetet Makusina Rehó Viktória ültette át magyar nyelvre. A gazdagon illusztrált könyv a 20. század elején Ungváron működött cégeket mutatja be, és olyan szakmák neves művelőiről ír, akik hozzájárulva a város hírnevének öregbítéséhez, ösztönzőleg hatottak másokra is.
Idén márciusban a Magyar Kultúra Napjához időzítve az Ungvári Hungarológiai Központban, a Petőfi-bicentenárium jegyében bemutatták a Kárpáti Kiadó gondozásában, a Magyarország Ungvári Főkonzulátusának támogatásával megjelentetett Petőfi Sándor Az apostol és a János vitéz című elbeszélő költeményének kétnyelvű, ukrán–magyar kötetét. Magyarország Beregszászi Konzulátusa Gulácsy-termében került megrendezésre az Irodalmi Kilátó. A rendezvényt a 30 éves Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) és a 15 éves Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) közös szervezte. Itt került először bemutatásra a Szégyenpiac című antológia, amely a kortárs kárpátaljai magyar irodalom háborúellenes műveit tartalmazza. A kötet írásait Dupka György felelős kiadó válogatta és állította össze. A címét Marcsák Gergely a Szégyenpiac című sorozat adta, és az alcím is nagyon beszédes: Tollal a békéért az orosz-ukrán háború árnyékában.
– Mi szeretnénk bízni abban, hogy az ország helyén ország marad, hogy a háború okozta sebek begyógyulnak. Remélni szeretnénk azt, hogy ebből okulni fog minkét fél, és okulni fognak azok is, akik szították ezt az egészet, és egyszer majd nyugalom lesz a földön
– hangsúlyozta a Vári Fábián László, Kossuth- és József Attila díjas-költő, néprajzkutató, műfordító, az Együtt főszerkesztője, az MMA irodalmi tagozatának vezetője a kötet bemutatóján.
Magyarország Beregszászi Konzulátusa, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI), valamint az Együtt szerkesztősége február 27-én szervezte meg Magyarország Beregszászi Konzulátusának Gulácsy termében, a külképviselet Irodalmi Kilátó című kulturális rendezvénysorozatát, melynek keretében bemutatták az Együtt irodalmi, művészeti, kulturális folyóirat új számát, a Szégyenpiac – Tollal a békéért az orosz–ukrán háború árnyékában, valamint Shrek Tímea Ördögszeg c. könyvét.
Zubánics László történész, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) elnöke felhívja a figyelmet arra, hogy a mostani háborús időkben nem csak olyan értékeket határozzunk meg újra, mint az állam, a nemzet, a béke, hanem újragondoljuk a kultúra, az önazonosság és ezek szerepének fontosságát és szerepét minden nemzet kisebbség életében. Hozzátette: felismertük a felelősségünket is abban, hogy megőrizzük az összes kulturális örökséget, mindezt a gazdagságot.
„Itt szeretném megemlíteni azt a magyar kormány által finanszírozott projektet, amely lehetővé tette, hogy minden az elmúlt 30 évben Kárpátalján megjelentetett magyar nyelvű kiadványt sikerült digitalizálni. Ilyen formában ezek eljutottak Európa, az Egyesült Államok legjelentősebb könyvtáraiba, és világ számos országába”
– fogamzott Zubánics László.
A KMMI elnöke szerint általánosságban elmondható, hogy a Kárpátalján élő magyar kisebbség kulturális élete lassan újraéled, és a civil szervezetek jelenleg is kisebb fesztiválokat szerveznek, működnek a galériák, a múzeumok, a különböző alkotóműhelyeket és kulturális központokat. Ezeket részben a magyar kormány is támogatja.
Zubánics László a jövőbeli tervekkel kapcsolatban elárulta, hogy jelenleg a kulturális turizmus, mint turisztikai termék létrehozásán dolgoznak. Az elképzelések szerint ez tartalmazza majd Kárpátalja műemlékeinek és emlékhelyeinek sokaságát, amelyek a magyar közösség életéhez szervesen kapcsolódnak. KMMI elnöke bízik abban, hogy a ukrajnai háború befejezése után visszatérnek a régióba a magyarországi turisták, hogy felkeressék ezeket a helyeket.
Forrás:
