Míg az utóbbi időben reménykeltő történések zajlanak a magyar–ukrán viszonyban, addig Ukrajna legnyugatibb városában veszélybe került a középiskolai végzettség magyar nyelven történő megszerzése. Csapon második hónapja a magyar tannyelvű líceum megmaradása foglalkoztatja a szülőket, pedagógusokat.
Május 5-én a városi oktatási, kulturális, egészségügyi, sport, ifjúsági és szociális védelmi kérdésekkel foglalkozó állandó bizottság, melynek alelnöke Maha László képviselő, a Csapi Széchenyi István Líceum igazgatója 4. napirendi pontként megvitatta és egyhangúlag jóváhagyta, hogy javasolják a városi tanács elé terjeszteni A Csapi Városi Területi Közösség 2023–2027. évekre szóló általános középfokú oktatási intézményhálózatának optimalizálására vonatkozó távlati terv módosításait. Majd 2026. május 7-én a 8. összehívású Csap Városi Tanács 66. ülésszakán ezt megszavazták, s ennek értelmében a Csapi Széchenyi István Líceum már nem fogadja a tanulók kérvényeit a 10. osztályba.
Az ügy kapcsán július 21-én második ízben gyűltek össze a szülők.
Béres Attila, a szülői tanács elnöke ismertette az összejövetel apropóját és elmondta: a legutóbbi szülői tanács összejövetelére, ami július 9-én volt, a város vezetősége, a polgármester és az oktatási osztály vezetője, a városi képviselők is eljöttek. A szülők hozzájárultak a békés párbeszédhez abban a reményben, hogy sikerül a helyszínen a számukra nagyon fontos kérdést megnyugtatóan és békésen, a törvényeknek megfelelően tisztázni. Mindkét fél kifejthette az álláspontját. Azonban számos olyan kérdésre nem kaptak megnyugtató választ, ami fontos lehet a továbbiakban, ezért a szülők kérésére ismét összejött a szülői tanács, hogy megvitassák a további lépéseket.
– 2026 májusában a városi tanácsban a képviselők megszavaztak egy határozatot, ennek értelmében 2026. szeptember 1-jétől a Csapi Széchenyi István Líceum megszűnik líceumként funkcionálni, át lenne minősítve gimnáziummá. Ez azt jelenti, hogy a 10., 11. osztály jogilag már nem ehhez az iskolához tartozna, a végzősök az érettségi bizonyítványt már az ukrán tannyelvű Csapi Líceumtól kapnák. A hírre reagálva a szülők azt kérték a városi tanácstól, hogy egy évre függesszék fel ezt a határozatot. A döntés, amelyet meghoztak, több száz embert érint a városban. Ez egy komoly visszalépés ahhoz képest, ami jelenleg van. A Csapi Széchenyi István Líceum egy több mint 70 éves múltú intézmény. Ezen felül a patinás intézmény visszaminősítése negatívan érinti a magyar kisebbséget a városban. A tendencia aggasztó, a kistérségben sorra minősülnek le a magyar nyelvű oktatási intézmények. Most elért minket is ez a folyamat, és nem látjuk a további garanciákat arra, hogy ez nem fog tovább folytatódni, nem lesznek további leminősítések, bezárások. Ezért úgy gondoljuk, szükség van további lépésekre – fejtette ki Béres Attila.
A megbeszélésen két fő vonalat vetettek fel. Elhangzott, hogy a polgármester legutóbb hivatkozott demográfiai adatokra, pénzügyi helyzetre és sok másra, de a szülők, tanárok nem láttak semmilyen dokumentumot, amely alátámasztaná a városi tanács azon döntését, mely szerint leminősítik a Csapi Széchenyi István Líceumot gimnáziummá, különösen egy évvel a törvény által meghatározott határidő, 2027. szeptember 1. előtt.
A legutóbbi megbeszélésen a szülők megírtak egy adatigénylő kérelmet, amelyben a megfelelő törvényekre hivatkozva kérik a város vezetőségét, hogy támasszák alá a döntésüket azokkal a dokumentumokkal, amelyekre a személyes találkozón hivatkoztak, és biztosítsák számukra azoknak a tanulmányoknak, felméréseknek, szakvéleményeknek a másolatát, amelyek alapján a városi tanács ezt a döntést meghozta.
A szülői bizottság elkészített egy kollektív beadványt a megyei oktatási főosztály vezetőjéhez, mivel szeptember 1-jéig nagyon szűk a határidő, s nem történik semmilyen érdemi lépés a vezetőség részéről azon kívül, hogy eljöttek és megpróbálták a szülőket meggyőzni. Ebben röviden összefoglalták mindazt, ami mostanáig történt.
A vitát követően egyhangú szavazással elfogadták mindkét okmányt, s azokat másnap eljuttatták a címzettekhez.
– Fontos, hogy gyorsan cselekedjünk, mert az idő nem nekünk dolgozik. Gyakorlatilag egy hónap múlva úgy akarunk belemenni egy döntés végrehajtásába, hogy az nincs kidolgozva. A törvény előírja, hogy a városnak egy évvel korábban el kellett volna kezdeni a széles körű egyeztetést, s nem úgy, ahogy megtörtént.
Az össziskolai szülői értekezleten kiválasztottak egy 9. osztályt, és azoknak a szülőknek elmondva letudták a tájékoztatást. Az ominózus döntés megszavazásakor ott volt az intézmény igazgatója, de ennek ellenére sem kaptunk semmilyen hivatalos dokumentumot. Közel 300 embert, tanulót és pedagógust érint közvetlenül ez a döntés, nem beszélve a gyerekek hozzátartozóiról. Aggasztó az is, hogy ezt megelőzően nem történt széles körű társadalmi vita. Az érintett szülői közösség egy részével találkozott az oktatási osztály, ahol felvázolták a folyamatokat, illetve azt, hogy ez hogyan fogja érinteni az iskolát, amely így líceumból gimnáziummá válik.
Somogyi Andrea csapi lakos kiemelte, azért állnak ki az iskoláért, mert ez a második otthonuk.
– Ide jártak a szüleink, nagyszüleink, mi is a testvéreimmel, jelenleg a két gyermekem tanul itt. Igyekszünk megtartani még azt, ami megmaradt. Sajnos a háborús helyzet megtette a hatását, és rengetegen elhagyták a szülői házat, el kellett költözniük. De mi még itt szeretnénk élni, és azt szeretnénk, hogy a gyermekeink magyar nyelven tanulhassanak, magyar nyelven fejezhessék be az iskolát úgy, mint mi tettük pár évvel ezelőtt. Az is nagyon fontos számunkra, hogy a gyermekeink abban a városban tanulhassanak, ahol élünk, s ne kelljen más kistérségbe utazniuk. Bázisiskola vagyunk elvileg, gyakorlatilag pedig úgy néz ki, hogy le akarnak minket fokozni, és ezt mi meg szeretnénk akadályozni. A lényeg, hogy a líceum megmaradjon!
Martics Mikola csapi lakos úgyszintén elégedett az oktatási színvonallal. A fia jelenleg 3. osztályos, a két idősebb gyereke is itt tanult, ezt az iskolát fejezte be.
– A gyerekeim jól beszélnek, írnak magyarul és ukránul egyaránt. A legkönnyebb valamit lerombolni, aztán újraépíteni nehezebb. Ha van jogi lehetőség az iskola további működésének megtartására, akkor ezt kell tenni, hogy megmaradjon a magyar líceum. A tanárok szempontjából is fontos, mert ha leépítik, akkor lassan szerteszélednek más kistérségekbe, aztán a gyerekek is. Nem akarom, hogy a gyerekem 10. osztályban valahová beutazzon, s Nagydobronyban, Ungváron vagy Munkácson tanuljon. Azt szeretném, hogy jogilag a Csapi Széchenyi István Líceumot fejezze be. Értem, amit ajánlanak, hogy a gyerekek állítólag gyakorlatban itt fognak tanulni, de jogilag az ukrán líceumhoz fognak tartozni. Számunkra fontos, hogy az érettségi bizonyítványt a magyar líceum adja ki. Most van választásunk, és azt akarom, hogy ez a választási lehetőség megmaradjon.
Az összejövetelen részt vevők abban reménykednek, hogy a megyei oktatási főosztály vezetője szakmai szemmel nézve, a közösségi szempontokat és Kárpátalja sajátos helyzetét figyelembe véve, olyan módon nyilatkozik, ami mindenkit megnyugtat.
– Mi nem valaki vagy valami ellen teszünk lépéseket, hanem valamiért, ami a miénk, aminek nagy múltja van. A Csapi kistérségben ez az egyetlen magyar tannyelvű líceum van, s ha bevezetik a határozatot, akkor a szülők döntéskényszerbe kerülnek, hogy hová írassák be a gyereket. A legközelebbi líceum mintegy 20 kilométernyire van, tehát a gyereknek naponta 40 kilométert kellene utaznia. Ez rendkívül megterhelő lenne. Nem látjuk a meghozott döntés megalapozottságát, s hogy vajon minden szempontot megvizsgáltak-e, amikor megszavazták – jegyezte meg Béres Attila.
Maha László telefonon elmondta:
– A 10. osztályok problémája nem csak csapi, ez összukrajnai probléma. Az általános középiskolai oktatásról szóló törvény gyakorlatilag megváltoztatja az egész oktatási rendszert. A korábbi elemi, általános és középiskola helyett a jövőben elemi, gimnáziumi és líceumi intézmények lesznek, és megszabják, hogy a líceumokban minimálisan 60 gyereknek kell lenni egy évfolyamon. De van egy formális minimum, amely szerint 24 gyerekkel is működhetnek, ám ez csak a hegyvidéki vagy frontmelléki területeken megengedett. Azonban ez a jelenlegi 10. osztályosokat még nem érinti, mivel a tanintézmények átszervezése 2027. szeptember 1-jén kezdődik azon tanulók számára, akik az Új Ukrán Iskola (NUS) rendszerben tanulnak.
Ukrajna-szerte a legtöbb kistérségben gondot okoz a gyermeklétszám. A 2026–27-es tanévtől kezdve a 10. osztályba való felvételi lehetőséget már nem kapták meg azok az iskolák, ahol 2027-től nem terveznek líceumokat. Esetünkben ezt azzal motiválva, hogy amikor ezek a tanulók befejeznék a 11. osztályt, nekünk már nem lesz engedélyünk érettségi bizonyítványok kiadására. A parlament elé terjesztett 15 082. és 15 082/1 törvényjavaslat ezt a megoldaná, mert engedélyezi, hogy azok, akik most a 9. osztályt befejezték, a saját iskolájukban szerezhessenek középiskolai végzettséget. Azonban a Legfelső Tanács még nem fogadta el, annak ellenére, hogy régen beterjesztették. A csapi oktatási osztály azt javasolta, hogy a tanulóink fizikálisan maradnának az iskolánkban, a mi pedagógusaink tanítanák őket, de törvényileg az ukrán líceumhoz tartoznának.
Felmerült a kérdés, hogy akkor nem engedélyeznék nekik az emelt szintű érettségit magyar nyelven. Ez nem igaz, mert amikor a gyerek kérvényezi az emelt szintű érettségit, függetlenül attól, hogy milyen nyelven tanult, van választási lehetősége, hogy milyen nyelven akar vizsgázni. A magyar nyelv is közte van. Ez nem probléma.
A jelenlegi adatok szerint több mint 20 tanulónk van a 10. osztályban, őket nem éri hátrány, viszont a tanárokat anyagilag és több más szempontból is negatívan érintené. Nagyon összetett a dolog, és nehéz jó megoldást találni.
A csapi vezetés úgy tervezi, hogy a Csapi Líceum nem ukrán tannyelvű lenne, hanem kétnyelvű, ami azt jelentené, hogy lenne magyar osztálya is. A legjobb az lenne, ha megmaradna a két líceum a kistérségben, de ez a mai törvények szerint a gyereklétszám miatt nem lehetséges. Olyan jól halad Magyarország és Ukrajna közeledése, hogy reményeink szerint a nemzetiségi iskoláknak is megengedik a 24-es létszámminimumot. Ez nekünk nagyon jó lenne, maradhatnánk líceum. Szabadságon vagyok, de hivatalos dokumentumot egyelőre nem kaptunk. A fő cél, hogy megmaradjon a magyar középiskolai oktatás Csapon – foglalta össze az iskolaigazgató.
