A kárpátaljai magyarság jövőjével kapcsolatban sok a bizonytalanság. A háború megtizedelte sorainkat, körünkben is jelentős elvándorlás tapasztalható. Éppen ezért örömteli olyan eseményekről tudósítani, amelyek azt bizonyítják, hogy közösségeinkben igencsak szép számú résztvevővel komoly munka folyik.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a 2023–24-es tanévben is folytatja a 2011-ben elindított tehetséggondozó programjait, melynek célja a tehetséges gyerekek felkarolása, segítése az esélyegyenlőség jegyében. A következő hetekben 15 tehetségpontban 1530 tanulóval zajlik majd a munka – jelentette be az ünnepélyes megnyitón Váradi Natália, az alapítvány igazgatója. Aki a továbbiakban azt hangsúlyozta, hogy a foglalkozások felépítése jelentősen eltér a megszokott iskolai tanóráktól. Itt a kreativitás, az interaktivitás és az együtt gondolkozás sokkal nagyobb szerephez jut. A tehetséges diákokkal idén 130 felkészült oktató foglalkozik.
Mi, magyarok úgy tartjuk magunkról, hogy egy tehetséges nemzet vagyunk – kezdte beszédét Buczkó István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja. – Tudományban, művészetben, sportban egyaránt. Teller Ede világhírű magyar származású atomfizikus azt vallotta, hogy nyelvünk, a magyar nyelv gyakran logikafejlesztő eszköznek bizonyul. Kárpátalja számos tehetséges embert adott már a magyar nemzetnek. Törekedjetek ti is arra, tegyetek érte, hogy ez a jövőben is így legyen. Mindenkor tartsátok szem előtt, hogy ezért komolyan meg kell küzdeni, az igazi eredmény kemény munkát követel, hangsúlyozta a diplomata.
Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a tehetségpontokban zajló foglalkozások nem csupán egy-egy tudomány-, vagy művészeti ág mélyebb megismeréséről szól, hanem leginkább arról, hogy a világ felfedezése a hasonló érdeklődésű társak között zajlik. Ebben olyanok vesznek részt, akik hajlandók keményen megdolgozni azért, hogy az általuk választott területen tovább jussanak.
Számunkra nagyon fontos, hogy egyetlen tehetséges gyerek se kallódjon el. Szeretnénk mindenkinek megadni azt a lehetőséget, hogy kibontakoztassa a benne rejlő tálentumot, hangsúlyozta Orosz Ildikó, a Rákóczi Főiskola és a KMPSZ elnöke. Jól tudjuk, hogy az ifjúság jelenti a jövőt, és joggal remélhetjük, hogy a tehetséges fiataljaink nem csupán saját karrierjük építésén fáradoznak majd, hanem a közösségben végzett munkájukkal hozzájárulnak az itteni nemzetrész megmaradásához.
Nem a tudás birtoklása a legnagyobb örömforrások egyike, hanem a világ felfedezésének izgalmas útja az, emlékeztetett rá Soós Katalin, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének igazgatója.
A tehetségpontokban résztvevő gyerekek étkeztetését és utaztatását, a teljes program megvalósulását a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatja.
Kovács Elemér
