UMDSZ

Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség

Ötven utcát neveznek át a dekommunizáció jegyében Kárpátalján.

5/5

adim Pozdnyakov, a Dekommunizáció.Ukrajna civil szervezet vezetője szerint megyénk halad a legjobban a kommunizmus szimbólumait eltörlő határozat végrehajtását tekintve.

Pozdnyakov szerint számos, kommunizmusra utaló utcanév maradt, azonban Kárpátalján észlelhető a változás. Az itteni emlékművek nagy részét már elbontották.

Pozdnyakov úgy véli, amennyiben megfelelően kidolgozzák a végrehajtási mechanizmust,

Kárpátalja egy éven belül teljesen „megtisztulhat” a kommunista szimbólumoktól.

A szakértő elmondta, minden kistérséghez eljuttatnak egy felhívást, melyben kommunizmusra utaló utcaneveik átnevezését kérik.

Facebook
Twitter