A szabadságharc kezdetének 174. évfordulója alkalmából Petőfi Sándor szobránál emlékezett Magyarország Beregszászi Konzulátusa és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöksége. Mint köszöntőjében Gyebnár István konzul elmondta, fontos, hogy magyar történelmi múltunk jeles eseményeiről az Ukrajnában zajló háborús események közepette is emlékezzünk. Dr. Zubánics László, az UMDSZ elnöke rövid beszédében a szabadság, mint eszme fontosságára hívta fel a figyelmet, majd párhuzamot vont a ’48-as szabadságharcosok küzdelme, valamint az ukrán nép jelenlegi harca között. A résztvevők egy perces néma csenddel emlékeztek a háború két hete alatt elesett több száz áldozatra, majd elhelyezték a tisztelet virágait és koszorúit az emlékmű talapzatán.

Jótékonyság
Élelmiszeradomány a beregszászi mentőállomás részére
A háború kitörése óta a magyar kormány és a magyarországi karitatív szervezetek teljes erővel támogatják Ukrajnát és állampolgárait mind Ukrajnában, mind Magyarországon.