Támogatás, ami jövőt épít

A Dorcas segélyszervezet tevékenysége Ukrajnában

A Dorcas segélyszervezet több mint négy évtizede dolgozik azon, hogy támogatást nyújtson a világ legkiszolgáltatottabb közösségeinek. Az 1980-ban Hollandiában alapított szervezet ma már több mint húsz országban van jelen, és Ukrajnában is meghatározó szerepet játszik a háború és a gazdasági nehézségek által érintett emberek megsegítésében. Kárpátalján és Kelet-Ukrajnában nemcsak a humanitárius válság azonnali kezelésére összpontosítanak, hanem a közösségek hosszú távú fejlődésére is.

Varga Brigitta

A Dorcas segélyszervezet egy keresztyén értékeket valló fejlesztési egyesület, melynek célja: segítséget nyújtani a szegényeknek és elesetteknek vallási és politika meggyőződéstől függetlenül, illetve nemre és bőrszínre való tekintet nélkül. Története 1980-ban kezdődött Hollandiában, amikor egy támogató csoport a kommunista rezsim által üldözött keresztények megsegítésére indított akciókat. Ma több mint húsz országban – köztük Ukrajnában is – több mint száz projektet működtet.

Kárpátalján 1998-ban, az árvíz idején jelentek meg először, azóta pedig meghatározó szereplői a megye szociális és fejlesztési projektjeinek.

Kárpátaljai kirendeltségének központja az ungvári járási Szürtében található. A 2000-es évek közepéig a humanitárius segélyek behozatalára fektették a fő hangsúly, de úgy látták, nem ez a leghasznosabb módja a segítségnyújtásnak. Ma már inkább a közösségfejlesztésben látják a legnagyobb potenciált. Kezdetben éves szinten 10-15 ezer embert támogattak, 2023-ban pedig már közel 60 ezer főt sikerült elérniük programjaik által.

Katkó Ferenc, a DORCAS ukrajnai igazgatója elmondta, tevékenységük három fő területre összpontosul:

  1. Katasztrófa- és vészhelyzeti támogatás – több ezer menekültet segítenek Ukrajnában élelmiszerrel, ruházattal és lelkigondozással.
  2. Szociális segélyezés – Kárpátalján több száz rászoruló nagycsaládot, idős embert, fogyatékkal élőt és árvát támogatnak rendszeresen, évente több tonnányi segélyt osztva ki.
  3. Fejlesztési projektek – az életkörülmények javítására összpontosító programjaik keretében például orvosi rendelőket újítottak fel, roma iskolákat támogattak, és fenntarthatóságot célzó projekteket indítottak.

A szervezet munkáját számos nemzetközi támogató segíti, köztük hollandiai keresztény közösségek, az Európai Unió és az ENSZ. Országszerte több mint 60 partnerszervezettel dolgoznak együtt, melyek többsége vallási felekezet vagy civil szervezet. Tevékenységük pedig nemcsak Kárpátaljára terjed ki, van központja Kelet-Ukrajnában is, ahol szintén állandó segélyprojekteket finanszíroznak. Országszerte harmincöt állandó munkatársuk van, akik főként az irodai adminisztratív munkát végzik. Emellett több száz önkéntes járul hozzá egy-egy projekt megvalósulásához.

– Körülbelül 15 éve vagyunk jelen Zaporizzsja és Doneck megyében. Tevékenységünk az évek során jelentős fejlődésen ment keresztül. A 2014-es orosz–ukrán konfliktust követően jelentősen nőtt támogatóink köre, így finanszírozási lehetőségeink is jelentősen kibővültek. Zaporizzsjában is nyílt egy irodánk, és a megyében három kistérség hosszútávú támogatása mellett köteleztük el magunkat.

Lakóházak kisebb renoválását is felvállaljuk a frontvonalak mentén.

Például, ha egy légicsapás következtében egy ház ablaka betört vagy a tetőszerkezete megsérült, igyekszünk ezeket megjavítani, hogy az otthonok ismét lakhatóvá váljanak. Ugyanakkor nemcsak az épületek újjáépítése fontos, ha

nem az emberek lelki egészségének a támogatása is. Kiemelt figyelmet fordítunk a pszicho-szociális segítségnyújtásra, amelyre különösen nagy igény mutatkozik most Ukrajnában. Ez egy olyan terület, amelyben az elkövetkező években is aktívan szeretnénk fejlődni – fogalmazott az igazgató.

Katkó Ferenc hozzátette, az ország keleti felében szolgálatot teljesítő szakembereik az életüket kockáztatva segítenek másokon nap mint nap.

– Zaporizzsja egykor 750 ezer lakosú város volt, de a háború miatt mára a lakosság kevesebb mint fele maradt helyben. Az ott élők nagy része ráadásul belső menekült, akik a frontvonal mellől települtek át. A mindennapi élet rendkívül nehéz, mert a régiót egyre gyakrabban támadják irányított siklóbombákkal. Jelenleg ez jelenti a legnagyobb veszélyt az itt élőkre. Emiatt az elmúlt három évben három alkalommal kellett irodát váltanunk. Az első egy kifejezetten veszélyes környéken állt, később a másodikat is el kellett hagynia kollégáinknak és még épp időben álltak tovább, ugyanis nemrég az épület közelében egy rakéta csapódott be. A mostani helyszínen sincsenek teljesen biztonságban munkatársaink.

Szakembereink nap mint nap veszélynek vannak kitéve, ám mára már teljesen közömbösen viselik ezt. Már beletörődtek abba, hogy bármelyik nap az utolsó lehet számukra.

Katkó Ferenc, a Dorcas ukrajnai igazgatója

Ez a hozzáállás azonban engem nagyon elkeserít. Lehetőségeinkhez mérten mi mindent megteszünk a biztonságuk garantálása érdekében. Külön cég ügyel munkatársaink biztonságára, de pár héttel ezelőtt egy képzést is szerveztünk számukra, melyen egy evakuálási és stratégiai tervet dolgoztak ki egy nukleáris támadás esetére. Erre azért volt szükség, mert híreket kaptunk arról, hogy nagyobb orosz csapatösszevonás történt Zaporizzsja közelében és félő, hogy az ellenség nukleáris fegyvereket is bevethet. De már a háború kirobbanása előtt is kidolgoztunk egy evakuálási tervet. Így amikor 2022. február 24-én hajnalban felhívtak, hogy kitört a háború, nekem elég volt csak annyit mondanom, hogy kövessük a tervet. Ez számomra is megnyugvást adott, és a kollégáknak is iránymutatást nyújtott – árulta el az igazgató.

Az igazgató elárulta, az orosz-ukrán háború kitörése nagyban befolyásolta a Kárpátalján végbemenő segélyezési akciókat is. Az ingatlanfejlesztések ellenében a helyi közösségek és a menekültek támogatása kapott kiemelt prioritást. A támogatások aránya 80-20 százalékban oszlott meg a menekültek és a helyiek között, figyelembe véve mindkét csoport szükségleteit. Az anyagi segítség mellett különböző eszközökkel és háztartási berendezésekkel is segítették a kistérségeket. A menekültek által használt szálláshelyeken – legfőképp iskolákban és óvodákban – hűtőszekrények, mosógépek vagy épp hálózsákok kerültek beszerzésre. Ezen eszközök nemcsak a menekültek ott tartózkodása alatt voltak hasznosak, hanem a távozásuk után is hosszú távon szolgálni tudják a helyi intézményeket.

– Jelenleg a menekültek foglalkoztatását célzó képzéseket szervezünk, amelyek segítenek bővíteni a résztvevők munkalehetőségeit és szakmai tudását. Számos helyi magánvállalattal és kisebb céggel állunk szerződésben, akik magas szintű szakmai foglalkozásokat tartanak. A képzések három fő szakterületre összpontosítanak: szakács, szépségápolás és számítástechnika. A program nemcsak a menekültek, hanem a helyi lakosok számára is elérhető.

Az elmúlt két évben több mint 2,5 millió dollárt fordítottunk erre a projektre és 703 háztartás (egy háztartásból akár többen is jelentkezhettek) számára nyílt lehetőség új szakmát tanulni.

A program célja, hogy segítse a résztvevőket a munkavállalásban vagy egy saját vállalkozás elindításában, hozzájárulva ezzel a helyi gazdaság fejlődéséhez és a menekültek sikeres beilleszkedéséhez.

Hozzátette: kicsi, mégis kiemelt jelentőséggel bíró része portfóliójuknak a Közösségi Védőháló program is, mely elsősorban az egyedül maradt szépkorúak támogatására irányul. Ennek kötelékébe tartozik a Fogadj örökbe egy nagymamát! nevű projektjük is, mely 2004-től több mint harminc településen működik Kárpátalja-szerte és mintegy 560 idős embert tudnak támogatni általa.

Ezenfelül számos olyan kezdeményezést támogatnak vagy szerveznek, amelyek a közösségi összefogásra építenek: adventi kézműves foglalkozásokat, csendes-délutánokat, jótékonyság akciókat, kulturális rendezvényeket. De ilyen például a Kék Vödör akció is, melynek keretén belül azokat a családokat és időseket támogatják, akik számára a nélkülözés mindennapos. Ennek egyik legfőbb célja a közösségeken belüli kapcsolatteremtés elősegítése és az érzékenyítés. Az éhezés megyeszerte százakat érint, mégis sokszor láthatatlan marad. A tartós élelmiszer adományokkal azonban közvetlenül és hatékonyan segítünk a rászorulóknak, különösen fontos ez az ünnepi időszakban. Üres kék vödröket bárki igényelhet a helyi partnerszervezetektől, amiket megtöltve egyénileg is támogathatnak egy-egy rászorulót saját közösségeikben. Ez a program mintegy 20 éve zajlik sikeresen Kárpátalján. Évente több száz vödör kerül kiosztásra, és mára már egyfajta szimbólummá, az önzetlenség és az adományozás jelképévé vált.

Katkó Ferenc elmondása szerint a Dorcas célja a továbbiakban, hogy a segélyezésen túl olyan fenntartható, innovatív kezdeményezéseket indítson, amelyek hosszú távon is jobb életkörülményeket teremtenek a helyi lakosság számára.

– A legfőbb cél, hogy a falvak önellátóvá váljanak, és idővel már ne legyenek rászorulva külső támogatásra. Arra törekszünk, hogy minimális anyagi segítséget nyújtsunk, mert

meggyőződésünk, hogy minden közösség rendelkezik saját, eddig kiaknázatlan erőforrásokkal. A feladatunk abban rejlik, hogy segítsünk ezeknek a lehetőségeknek a feltárásában és kihasználásában.

Fontos számunkra, hogy ne a támogatásoktól függjenek, azok csupán ösztönözzék a közösségeket arra, hogy a saját lábukon álljanak meg. Olyan alapokat kívánunk teremti, amelyek nemcsak a jelenlegi problémákra nyújtanak megoldást, hanem a jövőbeli kihívások kezelésére is felkészítik a közösségeket – fogalmazott a Dorcas segélyszervezet ukrajnai igazgatója.