Az ember, amikor tanévnyitóra megy, mindig megpróbálja összeszedni gondolatait, hogy valami előremutatót, bíztatót mondjon az összesereglett diákoknak, szülőknek, tanároknak. Mindenki számára nehéz a mostani tanévkezdés… Minden szempontból, hiszen a háború teljes egészében kiforgatta életünket a megszokott kerékvágásból, a nyár folyamán sokan elhagyták szülőföldjüket, hogy új helyen, új körülmények között biztos pontot találjanak életük folytatására. Új kihívások állnak a tanárok előtt is, hiszen a diákok egy része csak online formájában tud bekapcsolódni az oktatásba. Minden egyes diákért meg kell harcolni, hiszen az intézményhez való tartozás azt feltételezi, hogy a család (szülők, gyerekek) még tervezi a Kárpátaljára való hazatérést. „Ősszel számolják a csirkéket!” – tartja a falusi mondás, azaz soha nem szabad elhamarkodni a következtetéseket! Most viszont számot kell vetnünk, hogy hány gyerekkel (óvodás, iskolás, egyetemista) indulunk neki az új tanévnek. Az adatok még nem nyilvánosak, de az intézmények „tarifikációs” adatai alapján nemsokára mindenki számára világos lesz, hogy hány intézményben kell végrehajtani átszervezést, összevonást, mert a gyermeklétszám egyenes összefüggésben van az intézményre költhető költségvetési forrásokkal. Piaci viszonyok vannak az oktatásban is, a „jobban kistafírozott” intézmények simán elszipkázzák a többiek elöl az egyre csökkenő számú diákokat. De erről kicsit később…
A Beregszászi Bethlen Gábor Líceum tanévnyitóján az ember alkalmasint a névadóval kapcsolatban mondana valamit. Magam is így tettem, ezeket a gondolatokat adom most közre, kicsit kibővítve.
Petrovics István szobrászművész alkotásának talapzatán az alábbi Áprily-idézetet olvashatjuk: „Seregek jönnek Hozzád megköszönni Fejedelem, a százados csodát”. S ténylegesen elmondhatjuk, hogy seregek – diákseregek – azoknak a diákoknak a százai (ezrei!), akiket 1991-es fennállása óta az Alma Mater kibocsátott.
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, választott magyar király (és Beregszász ura) tevékenységét mind a kortársak, mind az utókor a legpozitívabb jelzőkkel látja el. Valóban, Erdély aranykora és az ő fejedelemsége között egyenlőségjelet tehetünk. Kiváló politikai érzéke, korát meghaladó gazdasági elgondolásai a XVII. század egyik legnagyobb uralkodójává tették. Az uralkodói, fejedelmi politikának szerves, elengedhetetlen része a művelődéssel, kultúrával, oktatással való foglalkozás. Ahol a hatalomgyakorlást nem zavarják a külső vagy belső konfliktusok, ott a művelődéspolitika is többé-kevésbé stabilnak mondható. Fejedelemként Bethlen Gábor ezzel kiemelten foglalkozott, aminek saját neveltetése volt a mozgatórugója. Marosillyei otthonukban ugyan megtanultak írni-olvasni (Bethlen Gábor és öccse, István), azonban oktatásukban a gyakorlati és katonai tudnivalókra helyezték a hangsúlyt. Apja a nagyobbik fiát a kolozsvári jezsuita akadémiájára tervezte küldeni, azonban korai halála ebben megakadályozta. Gyermekkorát nagybátyja, Lázár András gyergyószárhegyi kastélyában töltötte, ahol inkább katonai pályára készítették fel, a taníttatását elhanyagolták. Fejedelem korában is felemlegette, hogy „deákul sohasem tanult s magyar írásnál egyebet nem tud“ s tényleg sajátkezűleg írt latin levele alig maradt fenn. Udvari karrierjének emelkedése során azonban már kiemelt figyelmet fordított öccse, István taníttatására. Fejedelmi működése során tervszerűen törekedett az akkor Erdélyben még szinte teljességgel hiányzó értelmiség kialakítására, főleg a szakértő hivatalnokszervezet létrehozása céljából. Részben ő maga segített sokakat az egyetemi képzettség eléréséhez, részben pedig diplomáciája támogatta őket. A távoli egyetemek rangos professzoraival tartott fenn közvetlen vagy közvetett kapcsolatokat, s ez segítette a fejedelemségből odaérkezőket. Támogatta a diákok külföldi továbbtanulását (peregrinációját) is. Egyik kiemelkedő támogatottja éppen Beregszászról került ki. Geleji Katona István (1589–1643), a kor legismertebb hitszónoka, írója és nyelvésze rövid ideig Beregszászban volt „oskolamester”. 1613-ban Sárospatakról került városba. Itt érte a csengeri zsinat és Bethlen Gábornak ehhez intézett felszólítása, hogy jelölne ki a zsinat egy kitűnő ifjat, akit ő saját költségén külföldi akadémiára küldhetné. A választás egyhangúlag Geleji Katonára esett, aki 1615-től a heidelbergi egyetem hallgatója lett. Két év után visszatért és a gyulafehérvári iskola igazgatójának nevezték, ahol nyelveket, filozófiát és teológiát tanított. 1619-ben a fejedelem öccsével, Bethlen Istvánnal együtt – annak kísérőjeként és tanítójaként – ismét Heidelbergbe utazott.
Miért is volt szüksége az országnak a kiművelt emberfők művelésére? Bethlen szerint a „tudós emberek hazánknak sok fő dolgaiban hasznosan szolgálhatnak”, s ha az ő soraik a hazai zavarokban megfogyatkoznának, akkor rövid időn belül az ország és a jövendő maradék is veszedelmes állapotra jut. Elpusztul az ország, ha a nevelésre „gondviselés nem lesz”.
A pusztulás rémképe szerencsére még messze a horizont mögött rejtőzik, s az iskolarendszerünk „megfogyva bár, de törve nem” képes ellátni azokat a feladatokat, amelyeket a minisztérium, az intézmény és a szülők rájuk testáltak – kiművelt emberfők képzését. Ehhez a „nemzet napszámosai” – szeretett és tisztelt tanáraink – számára kívánunk erőt, egészséget és kitartást! A Jóisten kísérje és segítse minden cselekedetüket!
dr. Zubánics László, az UMDSZ elnöke
