Tizenharmadik alkalommal tartották meg a Zupkó József Kézilabda Emléktornát

Több mint 400 fiatal részvételével került megrendezésre a GENIUS Jótékonysági Alapítvány szervezésében a XIII. Zupkó József Kézilabda Emléktorna. A megnyitót a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Egészségügyi- és Sportcentrumában tartották, ahol a résztvevőket elsőként Jusztin Miklós köszöntötte. A beregszászi külképviselet konzulja örömtelinek nevezte, hogy immár több mint tíz éve megszervezik a kézilabda tornát, mely nagyban elősegíti a fiatalok egészséges életmódját.

Hegedűs Csilla

– A tornán, nyolc korosztályban (U10-11-től egészen 18 éves korosztályig) 38 csapat lép pályára, közöttük a Rákóczi GENIUS kizilabda-válogatott, akik az elmúlt fél évben alakultak – hangsúlyozta Váradi Natália, a GENIUS Jótékonysági Alapítvány igazgatója.

– Ez a mögöttünk álló négy év munkájának eredménye, ahol 20 kézilabda tehetségpontban 808 gyermek 52 csapatban 26 edzővel dolgozik együtt 37 oktatási intézményből. Négy évvel ezelőtt a Magyar Kézilabda Szövetség Sportakadémiai Központjának közreműködésével indult el a kézilabda tehetséggondozás Kárpátalján. Úgy gondolom, jó úton járunk. Amellett, hogy az edzők szakmai továbbképzéseken vesznek részt, magyarországi szakemberek érkeznek hozzánk

– tette hozzá Váradi Natália.

Bár Magyar Zoltán a futballban vállal kiemelt szerepet hosszú évtizedek óta, szívügyének tartja, hogy a kézilabda tornákra is eljöjjön. A Magyar Országgyűlés Labdarúgó Válogatottjának szövetségi kapitánya most sem hagyta ki a lehetőséget.

– Nagy szükség van arra, hogy a mai fiatalság sokat mozogjon, ne legyen lusta korán keljen, eddzen. Itt azt tapasztalom, hogy mindez megvan a gyerekekben, a kitartás, az erő, az akarat. Az pedig, hogy több száz gyerek gyűlt ma össze, hogy megmérettessen, példaértékű, és mindenképpen azt bizonyítja, hogy a GENIUS és a Rákóczi Egyetem elérte a célját

– fejtette ki a sportszakember.

Csernicskó István, a Rákóczi Egyetem rektora kiemelte, a kezdetektől az volt

a cél és a tervezett szándék, hogy minél több fiatallal megszerettessék a kézilabdát.

Hogy minél több gyerek mozogjon, érezze és tapasztalja meg azt, milyen együtt lenni, milyen közösen, egy célért dolgozni.

A torna egyik kiemelt szakmai újdonsága volt a Rákóczi GENIUS kézilabda-válogatott megalakulása, amely a sportiskolások kategóriájában mérkőzött meg. A válogatott létrehozásának célja a legtehetségesebb kárpátaljai fiatal kézilabdázók közös felkészítésének és magasabb szintű versenyeztetésének biztosítása, valamint annak elősegítése, hogy a sportolók szervezett keretek között, erősebb ellenfelekkel szemben szerezhessenek mérkőzésrutint és szakmai tapasztalatot.

– A program keretében több mint 800 fiatal kézilabdázik Kárpátalján, ez azt bizonyítja, hogy nagyon sok gyerek választja ezt a sportágat

– hangsúlyozta Rezes Károly, a Beregszászi Járási Tanács elnöke. – Az pedig, hogy hosszú évtizedek után ismét van a vidéknek kézilabda válogatottja, mérhetetlen nagy öröm. 106 gyerekből választották ki azt a 26 játékost, akik augusztus 22-23-án Dunaszerdahelyen képviselik majd Kárpátalját. Abban bízunk, hogy ez a fejlődés folytatódni fog, és ha nem is az idén, de jövőre már a kelet- magyarországi játékokban is részt fog venni a válogatottunk – hangsúlyozta a Beregszászi Járási Tanács elnöke.

– Emlékszem az 1970-es évekre, amikor Beregszászban kézilabda csapat alakult, és nem is akármilyen, hiszen hamarosan a legfelső ligában kezdtek el játszani. Ma pedig arról győződtünk meg, hogy van utánpótlás, közel negyven csapatban több száz fiatal jött el Beregszászba, hogy számot adjon tudásáról

– fejtette ki Sin József, a KMKSZ alelnöke, aki hozzátette, ezen a napon Zupkó Józsefre is emlékezünk, aki nagyban hozzájárult ahhoz, hogy évtizedekkel ezelőtt a Vérke-parti városban megszülessen a kézilabdacsapat.

Greba Anna sportmester, Zupkó József egykori tanítványa egyike azoknak, aki tagja volt a legendás, ’70-es évekbeli kézilabdacsapatnak. Az egykori élsportoló felelevenítve a kezdeteket elmondta, a Kossuth Lajos Középiskola ötödikes tanulója volt, amikor Zupkó József meglátogatta az iskolát, és kiválasztotta a megfelelő fizikumú lányokat.

– Zupkó József kiváló edző volt, hiszen olyan magas szintre tudta emelni a kézilabda tudásunkat, hogy bekerültünk a felső ligába. Fél évszázadon át jómagam is testnevelő tanár voltam, és mind a mai napig imádom a kézilabdát. Nagy öröm számomra, hogy tizenhárom éve a nevével szimbolizáljuk a kézilabdát, és sok-sok év kihagyás után újra fénykorát kezdi élni ez a csodálatos sportág

– emelte ki a Bajnokcsapatok Európa Kupájának tízszeres bajnoka, a Szovjetunió és az ukrajnai kézilabda válogatott csapatának egykori tagja.

A 38 csapat négy helyszínen, öt pályán játszott, az U10-11 fiú és lánycsapatok kétszer tíz percben, a nagyobbak 6+1-es felállásban kétszer 12 perces körmérkőzésekben. Az emléktorna végén a győztesek kupákat, érmeket, okleveleket vehettek át.

Eredmények:

Általános iskolák lány csapat U10-11 (1011 évesek):

  1. helyezett – Técső 2 (Técsői Hollósi Simon Középiskola)
  2. helyezett – Draco Khust 3 (Huszti 2. számú Középiskola)
  3. helyezett – Drahovo (Kövesligeti Líceum)

Általános iskolák fiú csapat U10-11 (1011 évesek):

  1. helyezett – Kereknye II. (Kereknyei Líceum)
  2. helyezett – Csepei Középiskola (Csepei Középiskola)
  3. helyezett – Draco Khust 4 (Huszti 2. számú Középiskola)

Általános iskolák lány csapat U12-13 (12-13 évesek):

  1. helyezett – Dayka Gábor Líceum (Ungvári Dayka Gábor Líceum)
  2. helyezett – Técső 1 (Técsői Hollósi Simon Középiskola)
  3. helyezett – Kézi Csillagok (Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola)

Általános iskolák fiú csapat U12-13 (12-13 évesek):

  1.  helyezett – Draco Khust 2 (Huszti 2. számú Középiskola)
  2. helyezett – Beregszászi Sólymok (Beregszászi Kossuth Lajos Líceum)
  3. helyezett – Párducok (Péterfalvai Református Líceum)

Általános és középiskolás lány csapat U14-15 (14-15 évesek):

  1. helyezett – Draco Khust (Huszti 2. számú Középiskola)
  2. helyezett – Beregszász (Beregszászi Kossuth Lajos Líceum)
  3. helyezett – Villám (Feketeardói Középiskola)

Általános és középiskolás fiú csapat U14-15 (14-15 évesek):

  1. helyezett – Beregszászi Sólymok (Beregszászi Kossuth Lajos Líceum)
  2. helyezett – Draco Khust 3 (Huszti 2. számú Középiskola)
  3. helyezett – Nagyberegi Farkasok (Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola)

Általános és középiskolás fiú csapat U16-18 (16-18 évesek):

  1. helyezett – Beregszászi 3. sz. Kézilabda Tehetségpont (II. RFKME FSZI)
  2. helyezett – Nagydobronyi Líceum (Nagydobronyi Líceum)
  3. helyezett – Lucky Team (Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola)

Sportiskolák lánycsapat U12-13 (12-13 évesek):

  1. helyezett – Ungvári Sportiskola (Ungvári Sportiskola)
  2. helyezett – Rákóczi GENIUS Válogatott
  3. helyezett – Vezető (Volóci Sportiskola)