A Sárosoroszi Tehetséggondozó Műhely az elmúlt hétvégén tartotta újévi koncertjét, mely a hagyományokhoz híven nemcsak az újévről szólt, hanem „többfunkciós” rendezvény volt.
Először is visszatekintés és beszámoló az elmúlt esztendő eseményeiről, hiszen van miért hálát adni az Úr Istennek! Bevezetőjében a hálaadást a műhely vezetője, Gáti Gyöngyi azzal kezdte: annak ellenére, hogy nem volt könnyű az elmúlt esztendő egyikünknek sem, még sincs okunk panaszra. Addig, amíg együtt lehetünk, tudjuk egymást erősíteni, tudunk egymás hite által épülni.

A történéseket időrendbe foglalva a megjelent szülők, nagyszülők, a község lakói megtekinthettek egy képes összeállítást, mely valóban részletesen beszámolt az elért eredményekről, táborozásokról, koncertekről, versenyekről, a mindennapok fáradságos, de örömteli munkájáról.
Másodszor: mivel a kialakult helyzet miatt a karácsonyi, újévi ünnepeket sokan a határ másik oldalán töltötték, a község lélekszáma megcsappant ezen időszak alatt, ezért a rendezvényen elhangzó népi énekek még visszahozták az amúgy is gyorsan elillanó ünnep hangulatát. Megörvendeztetve ezzel azokat, akik az ünnepek alatt nem voltak itthon.
Harmadszor: már előre tekintés volt, hiszen a magyar kultúra napját is a napokban méltatjuk, így műsorukkal a Himnusz születése előtt is adóztak.

A köszöntés után a színpadot a mintegy 35 gyerekből álló csapat vette birtokba. A Boróka tánccsoport tagjai a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja által szervezett mentorprogramon tanult felcsíki táncokat mutatták be, majd az óvodás korú Apró Borókások gyerekjáték fűzéssel örvendeztették meg a nagyérdeműt. De bemutatkoztak a furulyás szekció tagja Bíró Ágnes furulyatanár irányításával, akik népdal összeállításokat adtak elő. A Hangraforgó citeraegyüttes Gáti Gyöngyi vezetésével a Kis Borókások karácsonyi népdal összeállítását kísérte, de hallhattuk azokat a gyerekeket is, akik még csak két hónapja tanulnak citerázni. László Georgina táncpedagógus felkészítésével mezőföldi és szatmári táncokat mutattak be a Boróka néptáncegyüttes tagjai. A koncert fináléjában azok a fiatalok is részt vettek, akik tanulmányaik miatt ritkábban járnak haza, de szívesen segítenek a rendezvények előkészítésében, kivitelezésében.
„Nem tudjuk mi jön, titok a holnap… de a ma int, hogy híven szolgáljunk!” – énekelték a fiatalok újévi köszöntőjükben Túrmezei Erzsébet versét, ezzel a Református Egyház erre az évre meghirdetett Szolgálat éve programjához csatlakozva kívánunk minden szépet és jót a község lakóinak az előttünk álló évre.
Végezetül Gáti Gyöngyi megköszönte a tanárok és a gyerekek munkáját, melyet a Csoóri Sándor Alap, és az Együtt Sárosorosziért Civil Szervezet támogat. A gyerekek nem tértek haza üres kézzel, elismerő oklevélben részesültek és ajándékcsomagot kaptak.
