Magyarországi adomány a nagydobronyi gyermekotthonnak a KMKSZ közreműködésével

Az orosz–ukrán háború kitörése óta számtalan ország küldött jelentős mennyiségű humanitárius segélyt Ukrajnába, azon belül Kárpátaljára is. Az adományozó kedv azonban mára jócskán megcsappant, ezért a kizárólag támogatásokból működő intézmények, szervezetek nehéz helyzetbe kerültek. Szerencsére a magyarországi segélyszervezetek, adományozók nagy része nem állt le.

A magyar kamarai rendszeren belül a Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara, és azon belül Vereczky Zoltán elnök úr háború kezdete óta támogatja és mentorálja a magyar–ukrán kereskedelmi és iparkamarát.

Száraz élelmiszerrel megrakott kisteherautó áll be a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon főbejáratához. A Pest Vármegyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara adományát hozta, amelynek értéke 4 millió forint. A szervezet figyelmét a gyermekotthonban kialakult helyzetre a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) hívta fel.

– Most azt látjuk, hogy ez a terüket igencsak rászorul arra –  főleg a kárpátaljai magyarság és a Kárpátalján élő olyan emberek, akik hátrányt szenvedtek a háború miatt –, hogy valamilyen módon támogassuk. Ez a támogatás természetesen a szimbolikus nagyságrendet tudja elérni. Most egy 4 millió forint értékű tartós élelmiszer-küldeményt tudtunk összeállítani, és a KMKSZ elnökének, Brenzovics Lászlónak az irányításával juttattunk el ide, ebbe az otthonba. Azt tapasztaltam itt a rövid idő alatt, hogy nagyon jó helyre irányított minket az elnök úr. Csodálatos az a hivatástudat, amivel az itteni dolgozók kezelik ezt a nagyon nehéz helyzetet, hiszen a férőhelyet, a kapacitást jóval meghaladó 160–170 gyerekről kell mindennap gondoskodni. […] Bízom abban, hogy ez a kis látogatásunk egyfajta figyelemfelkeltésnek is betudható. Ugyanakkor most folyik a Jónak lenni jó! gyűjtés egy másik kárpátaljai, a KEGYES alapítvány, egy másik gyermekotthon számára, tehát úgy érzem, a gyermekotthonoknak a kérdése most igencsak napirendre került a magyar gazdasági szereplők számára is – tájékoztatott Vereczkey Zoltán, a Pest Vármegyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

A szállítmány lepakolásában részt vettek a támogatók és támogatottak, köztük az otthon fiatal lakói is. Látszott, hogy utóbbiak sem riadnak vissza egy kis fizikai munkától és van benne gyakorlatuk. Csatárláncba fejlődve adták kézről kézre a dobozokat.

– Nagyon szép alkalom ez a mai, hiszen egy újabb odafigyelés Kárpátalja irányában. Most éppen a Pest Megyei és Érdi Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara, illetve az ukrán–magyar kereskedelmi és iparkamara fogott össze, hogy remény gyertyájának időszakában éppen ide, Nagydobronyba, ebbe a gyermekotthonba, ahol most 170 árva gyermek él, hozzanak egy kis reményt, hiszen élelmiszercsomaggal érkeztek, ajándékkal, ami itt a hétköznapokat jelenti. Ez az odafigyelés, s ez a gondoskodás az anyaország részéről, és minden jólelkű ember részéről nagyon fontos, hisz itt is halló fülekre talált, és valóban azt a reménysugarat gyújtja meg, hogy érdemes kitartani. Köszönjük, hogy Kárpátaljára gondoltak, s a legjobb helyet támogatták! Köszönjük szépen Vereczkey Zoltán elnök úrnak, Gelb Sándornak és hát említsük meg Kota Györgyöt, aki szintén részt vett ebben a támogatásban, hiszen általuk kerülhetett ma ide ez az ajándék – mondta el a hála szavaival élve Balogh Lívia, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke.

Az adomány sokféle élelmiszert tartalmazott, egyebek mellett többféle száraztésztát és konzervet, ételízesítőket, ketchupot, majonézt, s valamennyi minőségi termék. Katkó Andrea, a gyermekotthon vezetője elmondta, hogy különösen nagy szükség van az élelmiszerekre, hiszen a kizárólag támogatásból működő, eredetileg 60 gyermek befogadására épített intézmény lakóinak száma rekordot döntött, és elérte a 170-et.

– Az élelmiszer-szükségletünk a duplájára nőtt, s ez a szám marad, itt van a téli időszak, amikor egyébként is több élelmiszerre van szükség. Köszönjük szépen! A konyhán 170 lakóra, összesen 200 emberre főzünk napi 3szor, mert ugye a kollégák is nyilván a gyerekekkel együtt étkeznek. Hatalmas adagot dolgoz fel a konyha egy nap. Például a tegnapi spagettihez elment 16 kg spagettitészta és 22 kg darált hús, plusz a paradicsom és az összes többi. A napi háromszori étkezésen kívül a kicsiknek még van tízórai és uzsonna is – Mondta el Katkó Andrea, a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon igazgatója.

Az igazgatónő hozzátette, ezek az alapanyagok egyenesen az otthon konyhára kerülnek és a belőlük készült ételeket már az elkövetkező napokban fogyaszthatják a gyermekek.