Fiatal segédlelkészek térnek haza Kárpátaljára

Három, tanulmányait befejező fiatal segédlelkészt hallgatott meg a Kárpátaljai Református Egyházkerület Honosító Bizottsága szeptember 4-én Beregszászban. Az egyházkerület tájékoztatása szerint a háború kitörése óta nem volt példa arra, hogy egyszerre ilyen nagy létszámú hazatérő fiatal lelkipásztor álljon szolgálatba Kárpátalján.

A Beregszászi Püspöki Hivatalban tartott ülésen Zán Fábián Sándor püspök, Héder János főjegyző, Danku Gábor egyházkerületi főgondnok, Nagy Béla egyházkerületi főjegyző, valamint esperesek és egyházmegyei gondnokok vettek részt. A bizottság Plesa Boglárkát, Páll Lászlót és Hete Ádámot hallgatta meg.

A fiatalok beszámoltak elhívásukról, tanulmányaikról, szakmai tapasztalataikról, nyelvtudásukról és a jövőbeni terveikről is.

Az egyházkerület közlése szerint a segédlelkészek egyéves szolgálati időszaka alatt kiemelt figyelmet fordítanak mentorálásukra. A célok között szerepel a teológusok hazahívása és az egyházi utánpótlás biztosítása is.

Zán Fábián Sándor püspök a tanácskozáson arról beszélt, hogy a gyülekezetek jövőjének biztosításához felkészült lelkipásztorokra és megfelelő utánpótlásra van szükség.

Az ülésről a Kárpátaljai Református Egyházkerület Facebook-oldalán számoltak be.