Tóth László, a Nagyberegi Református Egyházközség lelkipásztora, a Beregi Református Egyházmegye esperese és a Nagyberegi Református Líceum lelkészigazgatója Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjban részesült. Az augusztus 20-a alkalmából Budapesten átadott elismerést a külhoni magyarságért végzett kiemelkedő tevékenységéért ítélték oda számára. A díj kapcsán a közösségépítésről, a kárpátaljai magyarság helyzetéről, az egyház közösségmegtartó szerepéről, valamint a Nagyberegi Református Líceum küldetéséről beszélgettünk vele.
Varga Brigitta
– Mit jelent Önnek személyesen, hogy Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjjal ismerték el a munkáját?
– Mindig fontosnak tartom, amikor egy ember munkáját elismerik, különösen akkor, ha olyan közösségben kell helytállnia, amely sok nehézségen megy keresztül. Mi, akik Kárpátalján élünk, tudjuk, hogy nem egyszerű az itteni élet. Egy ilyen elismerés ezért fontos mérföldkő lehet: erőt ad ahhoz, hogy tovább folytassuk azt a munkát, azt a szolgálatot, amelyre elhívást kaptunk. Ugyanakkor
én ezt nem egyetlen ember elismerésének tekintem, hanem az egész közösségének.
Ha az iskola életéről beszélünk, akkor ez a tanári és nevelői kar, valamint mindazok elismerése, akik jelenleg vagy korábban hozzájárultak a Nagyberegi Református Líceum fejlődéséhez. Ha pedig a gyülekezeti szolgálatra gondolunk, akkor ott vannak az egyházközség tagjai, a hittanoktatók, a kántor, a presbitérium és mindazok, akik egy-egy program vagy esemény alkalmával részt vesznek a közös munkában. Ezért úgy gondolom, hogy minden ilyen elismerés egy egész közösségnek szól, annak a közösségnek, amely az ember mellett áll.
– Hosszú ideje szolgálja a helyi magyar közösséget. Hogyan látja, mi változott a leginkább a szolgálatban az elmúlt években?
– Elsősorban azzal kell szembesülniük, hogy a közösség megfogyatkozott. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ugyanakkor ez még inkább arra kell ösztönözzön bennünket, hogy megtaláljuk azokat, akik valamilyen okból kikerültek a közösségből, vagy inkább annak peremén vannak. Korábban természetes módon sok figyelem jutott a gyermekekre és a fiatalokra, most azonban egyre inkább azt is látjuk, hogy sok idős ember maradt itthon, akiknek szintén szükségük van a közösségre és a figyelemre. Rájuk talán még jobban kellene koncentrálnunk.
Nagyobb összefogásra van szükség, hiszen kevesebben vagyunk, miközben a feladatok száma nem csökkent. Egy-egy településen olyan emberek maradtak, akik sokszor már nem tudják teljes mértékben ellátni magukat.
Ezt jól megmutatta a legutóbbi vihar is: egy faluban alig akad olyan ember, aki egyedül meg tudna javítani egy megrongálódott tetőt. Ilyenkor különösen fontos, hogy összefogjunk, és segítsünk egymásnak. Én hiszem, hogy Isten ebben a helyzetben is tud bennünket használni. Innen merítjük a küldetésünkhöz szükséges célt és erőt. Ha Isten megengedte, hogy mi így legyünk jelen Kárpátalján, akkor ennek célja van. Itt kell lennünk, és végeznünk kell azt a szolgálatot, amelyre elhívott bennünket.
– A református egyház Kárpátalján hagyományosan nemcsak vallási, hanem közösségmegtartó szerepet is betölt. Mit tud adni az egyház annak az embernek, aki a háború és a bizonytalanság közepette próbál helytállni?
– Nemcsak a háborút kell figyelembe vennünk, hanem az azt megelőző járványhelyzetet is. Az is hosszú időszak volt, amely alatt valamennyire elszakadtunk attól, hogy közösségben legyünk. Amikor ennek vége lett, nagy reménységgel tekintettünk arra, hogy újraindíthatjuk azokat a programokat és eseményeket, amelyek korábban olyan jó alkalmat jelentettek az együttlétre. Aztán azt kellett megtapasztalnunk, hogy az embereket nagyon nehéz visszahozni a közösségbe, és erre ráadásul jött a háború. Ma még nehezebb a helyzet. Az egyházban is tapasztaljuk ezt: szeretnénk például presbiteri konferenciát szervezni, de az ismert körülmények miatt nehéz összegyűjteni az embereket.
Ugyanakkor az egyháznak ma már olyan médiajelenléte is van, amely lehetővé teszi, hogy az üzenet más módon is eljusson az emberekhez. Ez fontos lehet, de továbbra is azt gondolom, hogy a személyes találkozást semmi nem helyettesíti.
Egy online istentisztelet nem ugyanaz, mint amikor valaki ott van a templomban, a gyülekezet közösségében. Ezért továbbra is arra törekszünk, hogy olyan közösségi életet építsünk, amelyben az emberek személyesen is találkozhatnak egymással. Ezt gyülekezeti szinten és a gyülekezetek közötti együttműködésben is próbáljuk megvalósítani. Most, a nyár végén több ifjúsági találkozó is lesz, ősszel pedig újabb programok következnek. Tehát nem lassítottunk, és nem mondtuk azt, hogy ezekre már nincs szükség. Továbbra is azt tapasztalom, hogy van érdeklődés a közösségi programok iránt, annak ellenére is, hogy mögöttünk van egy járvány és jelenleg is háborús helyzetben élünk.
– A fiatalokkal való szolgálatban kiemelt szerepe van a Nagyberegi Református Líceumnak. Mennyivel tud az iskola többet adni egy gyermeknek egy hagyományos középiskolához képest?
– Mi keresztény iskolaként határozzuk meg magunkat. Ez azt jelenti, hogy a kereszténység nem csupán egy kiegészítő elem az iskola életében, amely néhány áhítatban, vallásórában vagy különböző alkalmakban jelenik meg. Arra buzdítjuk a tanárainkat, hogy az általuk átadott tudásra úgy tekintsenek, mint Isten teremtett világának megismerésére. A Szentírás bizonyságtétele szerint az a világ, amelyben élünk, Isten teremtett világa, annak minden törvényével együtt. Ide tartozik a matematika, a fizika, a kémia és valamennyi tudományterület.
Meggyőződésünk, hogy a tudományt nem lehet a hittől teljesen elválasztva művelni, hiszen fontos kérdés az is, hogy mi a tudás végső célja.
Isten nem a tudomány ellen van. Éppen azt akarja, hogy minél többet megismerjünk abból a világból, amely körülvesz bennünket, és ezt a tudást megfelelően használjuk. Természetesen azok között a keretek között, amelyeket szintén ő adott, hogy se magunknak, se másoknak ne ártsunk, és közben felmutassuk az ő dicsőségét. Egy keresztény iskolában mi így közelítünk a tantárgyakhoz és a tanuláshoz.
Emellett az is fontos, hogy nem vagyunk nagy iskola. Nem több száz fős intézményként működünk, hanem inkább nagy családként.
A kollégista diákokkal szinte egész nap együtt vagyunk, követjük és kísérjük az életüket. Ez nagyon fontos része annak, amit a Nagyberegi Református Líceum képvisel. Ez egy másfajta irány, mint amit egy állami iskola képvisel: nálunk az oktatás és a nevelés egyaránt arra irányul, hogy a diákok ne csak tudást szerezzenek, hanem megismerjék és értsék is azt a világot, amelyben élnek.
