A Viski Népzenei és Néptánctábornak nagy hagyománya van a felső-Tisza-vidéki magyarság életében. Az idén 16. alkalommal megrendezett eseményen hatvan gyermek táncolt, zenélt és kézműveskedett egy héten át a Viski Kölcsey Ferenc Líceumban.
A máramarosi koronaváros híres kiemelkedő népművészeiről és gazdag hagyományairól. A Viski Népzenei és Néptánctábor a vidék egyik kedvelt népművészeti eseménye, amelyre az anyaországi oktatók mellett immáron második alkalommal Erdélyből, a Kalotaszeg vidékéről is érkeztek népzenét és néptáncot oktató zenészek és táncosok.
Takács Zsuzsanna, a Viski Népzenei és Néptánctábor vezetője szerint nagyon fontos a tábort megszervezni évről évre, hiszen ennek a programnak olyan közösségépítő ereje van, amely megerősíti a helyieket kultúrájukban, nyelvükben. „Húsz éve működünk Visken, népzenével, néptánccal foglalkozunk, folkműhelyként 16 éve dolgozunk. Az idei táborunk a 16., azelőtt Visken nem szerveztük meg a népzenei tábort, de Tiszapéterfalvára mentek a mi gyerekeink is, és ott tanulták meg a népi kultúrát. Aztán egy civil kezdeményezésre és magyarországi támogatással megvalósult az a lehetőség, hogy itt, Visken is megszervezzük ezt a tábort. Népes csapattal dolgoztunk, volt olyan időszak, amikor 150 gyereket foglalkoztattunk. Sajnos a Covid, majd a háború miatt csökkent a létszám. De még így is hatvan gyerek énekel, táncol, citerázik, hegedül, brácsázik és jól érzi magát az egész heti munkánk során” – mondta el Takács Zsuzsanna.
A tábor ideje alatt a fiatalokat az erdélyi Kalotaszeg vidékéről érkező Tokos zenekar tanította a népi vonós hangszerek fortélyaira. A zenekar már nem első alkalommal jár Visken, a háború óta többször megfordultak az egykori koronavárosban, ahova mindig örömmel jönnek. Vajas Albert hegedűoktató, a Tokos zenekar vezetője elmondta: „Mindig nagyon jó érzés Kárpátaljára jönni és tanítani ezeket a gyerekeket, hiszen nagyon hálásak, nagyon odafigyelők és szorgalmasak. Ezen a héten kalotaszegi anyaggal foglalkoztunk, számunkra ez nagyon kedves vidék. Hiszen ez a mi szülőhazánknak a muzsikája, és ezt próbáljuk az itteni fiataloknak megtanítani. Nagyon jó, hogy a kétféle kultúra találkozik, hogy együtt tudunk muzsikálni, és valahogy a zene nyelvén értjük és érezzük egymás lelkiállapotát.”
Az egyhetes intenzív tábor során a gyerekek délelőtt és délután különböző szekciónkénti oktatásban vettek részt, esténként pedig táncházzal várták őket. A szervezők szerint nagyon fontos, hogy a más műhelyből érkező oktatók által nemcsak a gyerekek, de a helyi oktatók is bővíthetik tudásukat, sőt egyfajta jógyakorlat-megosztás is történik.
Becske Adrienn, a viski tábor szervezője kérdésünkre elmondta: „Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a gyerekek helyi oktatók mellett találkozzanak olyan oktatókkal is, akik más tájegységről érkeznek hozzájuk. A mostani táborba Erdélyből érkeztek oktatók, és természetesen a kalotaszegi a fővonal, persze a citerások, harmonikások más tájegységet is játszanak. A kis táncosok szatmárit táncolnak, a nagy táncosok kalotaszegit, és a zenészek is kalotaszegivel ismerkednek. Én azt látom, hogy a gyerekek lelkesek, minket is szeretnek, de örülnek minden újításnak és frissítésnek. Nekünk, oktatóknak is nagyon fontos, hogy lássuk, más műhelyekben hogyan dolgoznak. Hogy ha nekünk vannak problémáink, meg tudjuk kérdezni, ők hogyan oldják meg. Mondták, hogy ők is tanultak tőlünk. Tehát az oktatóknak is nagyon fontos és hasznos, hogy máshonnan is jönnek.”
A hét folyamán a fiataloknak kézműves-foglalkozáson is volt lehetőségük részt venni. A program hagyományosan idén is táborzáró műsorral ért véget, ahol a gyerekek a szülők előtt is bemutathatták az egy hét alatt tanultakat. A tábor a Csoóri Sándor Program támogatásával, a Kárpátaljai Magyar Népművészeti és Hagyományőrző Egyesület szervezésében valósult meg. Az eseményt támogatta a Hagyományok Háza Hálózat Erdély, és a Nemzeti Kulturális Alap.
Váradi Enikő