UMDSZ

Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség

2024-től eltörlik a sorkatonai szolgálatot

5/5

A tervek szerint Ukrajnában négy éven belül teljesen eltöröljük a kötelező sorkatonai szolgálatot, amelyet egy intenzív katonai kiképzés vált fel – kommentálta szerdán az ukrán fegyveres erők létszámának növeléséről szóló elnöki rendeletet Olekszij Reznyikov védelmi miniszter.

Volodimir Zelenszkij kedden rendeletben utasította a kormányt, hogy dolgozzon ki és terjesszen be a parlament elé egy olyan törvényjavaslatot, amely a sorkatonai szolgálat megszüntetésére irányul. Ennek lehetséges dátuma 2024. január 1. Közben azt tervezik, hogy intenzívebb formában, rövidebb idő alatt készítsék fel a fiatalokat a „haza védelmére” – írta a Korrespondent.

Reznyikov szerint a teljes mértékben hivatásos hadsereggé történő átalakítás négy évet vesz majd igénybe. Ezalatt az idő alatt a tervek szerint az Ukrán Fegyveres Erők létszámát 100 ezer főre növelik, eltörlik a sorkatonai szolgálatot és bevezetik az intenzív katonai kiképzést.

“Annak érdekében, hogy minimalizáljuk egy esetleges katonai konfliktus esélyét, nemcsak modern fegyverekre, de nagy létszámú, professzionális és motivált hadseregre van szükségünk. Így130 biztonságban tudjuk tartani az ukrán államhatárokat és a potenciálisan veszélyes területeket” – magyarázta a tárcavezető.

A védelmi miniszter kiemelte, hogy az ellenség visszaveréséhez hivatásos, elrettentő hadseregre és mozgósítható tartalékosokra van szükség. Az elnök utasítása alapján elkészült egy olyan modell, amelynek első szakaszában a sorkatonai szolgálat megmarad, de alternatívaként elindul a rövid távú (3-4 hónapos) intenzív katonai kiképzés. Azok a fiatalok, aki részt vesznek ezen felmentést kapnak a sorkatonai szolgálat alól. 2024. január 1-től viszont eltöröljük a sorkatonai szolgálatot, amelyet teljes mértékben felvált az intenzív katonai kiképzés – mondta a miniszter.

Forrás: KISZó02

Facebook
Twitter