Újabb szívátültetést végeztek Munkácson
Augusztus 13-án komplex transzplantációt hajtottak végre a Szent Márton Kórházban.
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Augusztus 13-án komplex transzplantációt hajtottak végre a Szent Márton Kórházban.
Folytatjuk Kárpátalján az egészségügyi infrastruktúra kiépítését és korszerűsítését, amely a sérült katonák kezelését és rehabilitációját biztosítja – közölte Viktor Mikita, Kárpátalja kormányzója kedden.
Az éghajlati változások és a természeti adottságok Ukrajna egyes megyéiben lehetővé teszik, hogy ne csak őshonos, hanem egzotikus gyümölcsöket és növényeket is termesszenek a helyi gazdák.
A beregszászi református gyülekezet ifjúsági csapata Villámtöltés címmel tartott ifjúsági találkozót, amelyre legalább kétszáz kamasz érkezett. A szervezők azokat a fiatalokat várták egy kis kikapcsolódásra, akik egyedül érzik magukat ebben a világban. A csapat egy hónapon át szervezte az igei alkalmakkal, sok-sok játékkal, kiállítással fűszerezett találkozót.
A Beregszászi Református Egyházközség immáron több mint tíz éve szervez kikapcsolódási, töltekezési alkalmakat, kirándulásokat azon családok számára, akik sérült gyermekeket nevelnek. Az idei családi napot ismét a Dédai-tó partján tartották, ahová ezúttal 23 család, a segítőkkel együtt 75- en érkeztek.
A nyári időszakban Kárpátalján rendszerint sok a gyermekprogram. Nem volt ez másképp idén sem, dacára az akadályoknak, a háború okozta, a lakosságot érintő nehezítéseknek.
A Kárpátaljai Református Egyház (KRE) fiataljai is meghívást kaptak a 16. alkalommal megrendezett Kárpát-Medencei Református Ifjúsági Találkozóra. A nyári táborban közel 300 magyar református fiatal gyűlt össze, Kárpátalját egy 40 fős csapat képviselte.
Papp Ivett Laura a Pro Filii Alapítványhoz benyújtott sikeres pályázata révén támogatta a Turjaremetei Községi Tanács Inkluzív Erőforrás Központjának növendékeit.
A szeptembertől kezdődő új idényre való felkészülés jegyében zajlanak a Beregszászi Rezeda Folkműhely által szervezett hagyományőrző napok.