UMDSZ

Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség

650 ukrán tankönyvet vittek Magyarországra

5/5

1300 tankönyvet visznek át a határon azoknak az ukrán gyerekeknek, akik kénytelenek voltak édesanyjukkal külföldre utazni a háború miatt, közölte Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője.

Az Orion kiadó a saját költségén készítette el a könyveket. Az Új Ukrán Iskola programjának megfelelően, minden tantárgyból nyomtattak az 1-4. osztályosok számára, illetve néhány tudományágból a felsősök számára is.

A megyevezető tájékoztatása szerint 650 példányt már elküldtek Magyarországra, ahol az ukrán gyerekek csoportos foglalkozások keretében tanulnak. Ugyanennyi könyvet küldenek pár napon belül Szlovákiába is.

„Ezeknek a könyveknek köszönhetően minőségi oktatás fog zajlani azokban az országokban, amelyek befogadták a menekültjeinket. A gyerekek a mi jövőnk. Gondoskodnunk kell róluk, bárhol is legyenek, és bármilyen nehéz körülmények között is vagyunk” – hangsúlyozta Viktor Mikita.

Facebook
Twitter