Kárpátalja címerállatát, a barnamedvét ábrázoló szobrocskát a kárpátaljai Rotary mozgalom indulásának 95., illetve az Ungvári Rotary Klub újraindulásának 30. évfordulójára állították.
A miniszobor a város szívében, a Színház téren, a passzázs (átjáró) gyalogoshíd felőli bejáratánál kapott helyet. Fehér homokkő talapzaton ülő barnamedve mancsa alatt a nemzetközi szervezet emblémája, a Rotary-kerék kapott helyet, amely forgatható a tengelye körül. Jan-Pavel Roman szobrász alkotása már a 71. miniszobor Ungváron, viszont ez az első, ami interaktív.
Roják Róbert, a Rotary Ukrán–Magyar Államközi Bizottság elnöke, a szobor ötletgazdája, az avató ünnepségen elmondta, hogy nem véletlen a helyválasztás. Ugyanis 1929-ben a közelben lévő, egykori Korona Szálló épületében gyűltek össze és tanácskoztak a klub egykori alapítói. Végezetül köszönetet mondott az alkotónak a különleges szobor létrehozásáért.
A jubileum alkalmából, a Ungvári Rotary Klub konferenciát is szervezett, amelyre az ország számos Rotary klubjából érkeztek vendégek. Az eseményen a résztvevők a szervezet múltjáról, jelenéről és jövőjéről, valamint a klub szerteágazó karitatív tevékenységéről egyaránt hallhattak előadásokat. Roják Róbert, a Rotary Ukrán–Magyar Államközi Bizottság elnöke felszólalásában felvázolta azt a hatalmas és felbecsülhetetlen értékű humanitárius segítségnyújtásról, amelyet a magyarországi kluboktól és a magyar emberekről kaptak az orosz–ukrán háború kitörése óta. Kiemelte, ennek köszönhetően több ezer rászorulónak és családnak tudtak segíteni Ukrajna-szerte. A rendezvényen részt vett a Magyarország és Szlovákia Ungvári Főkonzulátusának konzulja is.