A Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola zárókoncertje Nagyszőlősön

Megrendezték a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola helyi zárókoncertjét június 2-án Nagyszőlősön, a Perényi Zsigmond Középiskolában. A programsorozat 11 helyszínen valósult meg 2 152 gyermek részvételével.

A rendezvényt Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökasszonya nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy az a tánc, melyet ma a gyerekek itt eltáncoltak, az összetartozásra emlékeztet minket. A gyermeknap alkalmából az eseményen részt vevők harangszó kíséretében emlékeztek meg a háború gyermekáldozatairól. A harangszó nemcsak az elmúlást, de az örömet és az életet is szimbolizálja, hiszen a harang megszólal keresztelőkön és esketések alkalmával is.

Buczkó István konzul Magyarország Ungvári Főkonzulátusának, valamint Beregszászi Konzulátusának képviseletében üdvözölte az egybegyűlteket. A szétszakított nemzetrészek gyermekei eltáncolják az összetartozás táncát, mindez azt jelképezi, hogy lélekben összekapaszkodtak, eggyé válnak ismét, s azt üzenik, hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk – hangzott el beszédében.

Kepics Anzselika, a Tulipán Tanoda igazgatója megköszönte a Tulipán Tanoda munkatársainak munkáját, a szülőknek, hogy a gyermekeiket a tanoda gondozására bízták, hogy együtt őrizzék hagyományainkat, majd kifejezte háláját a II. Rákóczi Ferenc Főiskola és a Magyar Kormány felé.

A gyerekek táncát nagy tapssal jutalmazta a népes közönség.