Advent második vasárnapján, amit bronzvasárnapnak is nevezünk, a második gyertyát is meggyújtjuk a koszorún, ami a reményt szimbolizálja. Az Úr reményt ébresztett a zsidóságban, hogy eljön a Messiás, aki közülük való lesz.
A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten, Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: az első a hitet, a második a reményt, a harmadik az örömöt, a negyedik pedig a szeretetet.
Ha advent első vasárnapján megnyitottuk lelkünket mások felé, most eljött az ideje annak, hogy saját erőnkből másoknak is adjunk. Kiváló az alkalom arra is, hogy átgondoljuk, mit tehetnénk másokért. Vezéreljen bennünket a segítő szándék, adjunk önzetlenül.
Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég lehet egy ölelés, pár kedves szó is. Gyújtsuk meg a remény szikráját azok szívében, akiknek a biztatásunk kell ahhoz, hogy erőre kapjanak.

Élelmiszeradomány a beregszászi mentőállomás részére
A háború kitörése óta a magyar kormány és a magyarországi karitatív szervezetek teljes erővel támogatják Ukrajnát és állampolgárait mind Ukrajnában, mind Magyarországon.