Siker Nap a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében
Siker Nap című programjával debütált a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének Öregdiák Szövetsége (FSZI Öregdiák Szövetség).
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Siker Nap című programjával debütált a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének Öregdiák Szövetsége (FSZI Öregdiák Szövetség).
A háború ellenére az élet tovább zajlik, s mi arra törekszünk, hogy hétköznapjainkat és ünnepeinket úgy éljük meg, ahogy azt korábban megszoktuk.
A Komáromi Napok rendezvénysorozat keretein belül, április 30-án került sor a hatodik alkalommal megrendezett Aranycsapat Kupa rendezvényére, amelyen nyolc középiskolai diákcsapat mérte össze tudását Kárpátaljáról, Felvidékről és Magyarországról.
A Pro Agricultura Carpatika Jótékonysági Alapítvány határon átnyúló együttműködési projekt keretében valósítja meg Fiatal méhészek elnevezésű oktatási programját.
A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció a Kárpát-medence legnagyobb önkéntes hulladékszedési mozgalma, amelyet idén 13. alkalommal rendeztek meg az Energiaügyi Minisztérium támogatásával.
Különleges szavalóversenyre került sor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) és a Szövetség helyi alapszervezetének támogatásával Verbőcön.
Kilenc csapat, 81 játékos, 16 mérkőzés, 66 rúgott gól, 29 050 hrivnya, 50 euró gyűjtött adomány. Így lehetne röviden jellemezni a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ifjúsági Szervezete által rendezett jótékonysági kispályás focitornát.
A Magyarországi Ökumenikus Segélyszervezet az orosz-ukrán háború kitörése óta segíti az ukrán menekülteket. Köztudott, hogy a háború miatt sok édesanya maradt egyedül gyermekével, gyermekeivel, s többen közülük a már megszállt, vagy teljesen lakhatatlanná vált területekről voltak kénytelenek elmenekülni.
Kijev és Washington több hónapos huzavona után magyar idő szerint szerda éjfél előtt bejelentette, hogy aláírták az ukrajnai nyersanyagokról és befektetésekről szóló megállapodást.