Nem megfelelő módon magyarázzák a nyelvtörvény végrehajtását

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség 2020. december 17-i elnökségi ülésén egyhangú szavazással jóváhagyta a Tarasz Kreminy államnyelvi ombudsmannak címzett nyílt levelet, amelyben az országos szervezet felhívja az illetékesek (köztük az ombudsman) figyelmét, hogy megnyilvánulásaik során nem megfelelő módon magyarázzák Ukrajnának a nyelvhasználatra (köztük a kisebbségi nyelvhasználatra) vonatkozó törvényeit.

Kocsis Mária: „…gyerek, nevelhető, szerethető, csak meg kell találni a hozzá vezető utat”

Szókimondó, igazságos, erős jellem, de a gyerekekkel sokszor anyáskodó. Tanítványai nagyon fontosak a számára, a diákok mindig, minden helyzetben számíthatnak rá. Szabad idejében szeret utazni, ismeretlen helyeket felfedezni, de otthonában is hasznosan és kellemesen eltölti az időt. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Kocsis Mária, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára.

Nem a múlton kell rágódni

Opalenik András egy olyan vállalkozást vezet, mely elsősorban az ukrán-magyar kapcsolatokra épít. Erről kevesen tudnak, mint mondja a Dubky üdülőkomplexum tulajdonosa. A szálloda- és vendéglátóipar működését hátrányosan befolyásoló karanténon túl, többek között ezért is érintette érzékenyen a vállalkozást a világjárvány kapcsán elrendelt határzár. A vállalkozó a szféra problémáiról, a közelgő önkormányzati választások nyújtotta lehetőségekről fejtette ki véleményét.