Kategória: Archívum
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség hírarchívum 2015-2022
A magyar kultúra híd szerepet tölthet be a magyar–ukrán kapcsolatokban
160 millió forintból korszerűsítik az ungvári nagyszínház színpadtechnikáját
Ambrus Pál: „A magyar iskolának mindig is presztízse volt Técsőn, akárcsak a magyar embernek!”
Ambrus Pál nyugalmazott líceumigazgató a Felső-Tisza-vidéki magyarság igazi motorja — nem véletlenül választották meg több alkalommal is a Técsői Városi Tanács képviselőjévé, illetve megkapta a város díszpolgára címet is. Áder János, Magyarország államfője a Magyar Arany Érdemkereszttel, a Magyarországi Református Egyház Zsinata pedig Makkai Sándor-díjjal ismerte odaadó munkáját. Emellett számos egyéb elismerésben is részesült. Vele beszélgettünk el a minap.
Az oltóanyag-adományt igen, de az adományozó miniszteri biztost be sem engedték Ukrajnába
Az ukrán hatóságok elfogadták Magyarországtól azt az újabb 23 millió forint értékű veszettség elleni vakcinaadományt.
Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul…
„Törvénytelennek nyilvánították Kárpátalján a regionális nyelvekkel kapcsolatos összes döntést”
Gratulálunk!
A közelmúltban Komári Albert, a Csernyivci Megyei Képzőművészeti Múzeum főmunkatársa (a Csernyivci Hunyadi János Magyar Egyesület és az UMDSZ Csernyivci Megyei Regionális Szervezetének elnöke) a kultúra, a sport terén kifejtett több éves munkája elismeréséül „A Bukovináért való érdemekért” kitüntetést vehette át a Csernyivci Megyei Tanács elnökétől. Gratulálunk a rangos elismeréshez és további jó egészséget kívánunk számára!
Egészségügyi dolgozóból lett pedagógus – Zseltvay-Vezsdel Emese a tanítás mellett döntött
Milyen a jó pedagógus? Legyen tájékozott, nagy tudású, legyen harmonikus kapcsolata a diákjaival, maximálisan tudja átadni az ismeretanyagot. Ilyen és ehhez hasonló válaszok születnek a kérdésre. Az oktatás színvonala talán legnagyobb mértékben a pedagógustól függ. Ő az, aki közvetlen kapcsolatban áll a diákokkal, közvetíti legfőbb értékeinket.
Egyesületbe tömörültek a ternopili magyarok is
Új szervezettel gazdagodott az ukrajnai magyarság. Megalakult a II. Rákóczi Ferenc Ternopili Magyarok Egyesülete.
