A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház már régóta szervez gyermekelőadásokat, mesejátékokat visz színre, most azonban valami egészen újjal rukkoltak elő. Pontosabban valami régi felújításából teremtettek újat: diafilm vetítésével viszik el a kis nézőket szüleik, nagyszüleik gyermekkorába, közben közel hozzák a színházat, és a meseolvasást is igyekeznek megszerettetni. Az ötletgazda Vass Magdolna színésznő a klasszikus diavetítést kiegészíti a mese játékos feldolgozásával, így nyújtva komplex élményt és játszva tanulást a kíváncsi kisdiákoknak.
Az első előadásra izgatott kisiskolások érkeztek az egyik beregszászi iskolából. Akik gyorsan bekuckolták magukat a meleg plédekkel takart puha matracokon, s már az első diakockáktól kezdve nagy érdeklődéssel figyelték az Andersen-mesét. Együtt szurkoltak Gerdának, hogy sikerüljön kiszabadítani kedves barátját, Kayt a Hókirálynő fogságából, s együtt örültek a mese végén, hogy a szeretet, az igaz barátság legyőzött minden akadályt.
A vetítéssel azonban nem ért véget a matiné: Vass Magdolna vezetésével játékos feldolgozás következett, aminek köszönhetően igazán gazdag élménnyel tértek haza a gyerekek.
– Hogyan született az ötlet? – kérdeztük a Mesélő Mag-diák megálmodóját.
– Gyerekként nagyon szerettem az esti diafilmezést. Olyankor együtt volt a család, senki sem rohant sehová, csak a vetített képeket néztük, és figyeltük az izgalmas történeteket – mondja Vass Magdolna. – Aztán lányunkkal is sok diafilmet néztünk, s az ilyen közös esték apuka, anyuka és a gyerek számára is maradandó élményt jelentettek. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy a mai rohanó világban a pörgős, vibráló fényekhez szokott gyerekeket is megajándékozzuk egy közös, meghitt, diavetítős, játékokkal fűszerezett együttléttel.
– Engem is meglepett, hogy az igencsak sokféle mozgóképes filmekhez szokott gyerekeket mennyire lekötötte az álló kép és az élőszavas meseolvasás…
– Egy kicsit én is tartottam, hogy sikerül-e majd lekötni a gyerekek figyelmét, de kellemesen megleptek a kis nebulók, hogy mennyire érdeklődőek s milyen aktívak. Egyébként a diavetítés annyi mindenre jó, segít többek között a képalkotásban, tovább gondolhatják, amit látnak és hallanak, fejleszti a fantáziájukat, a szókincsüket, megszeretteti a meseolvasást. Emellett egy nagyon jó közösségi élmény tud lenni a közös diafilmvetítés családon belül is, de iskolai közösségben is. Sajnos mára kezd kiveszni a mindennapokból a mesemondás, a meseolvasás, kezdenek kikopni a közös élmények, mert a szülők sokszor letudják azzal, hogy leültetik a gyereket a tévé elé, vagy a gép elé, ahonnan valami kész dolgot kapnak…
– Vannak még diafilmek?
– Nekünk rengeteg van, kicsiknek, nagyoknak szóló egyaránt. És ahogy megfogott a téma, kutakodtam: kiderült sokan megőrizték még a gyermekkoruk szép élményeit adó diákat. Már korábban megfogalmazódott bennem, hogy vajon mennyire lennének befogadóak a gyerekek a diavetítésre. Télen egyszer csak kinyitottam otthon a fiókot, és elém kerültek a diafilmek. Akkor döntöttem: belevágok, megpróbálom. Hiszen helye van a mindennapi életünkben a diavetítésnek, meg a meseolvasásra, magára a mesékre, melyekben minden jól végződik, mindig győzedelmeskedik a jó. S nagyon fontos, hogy ez lerakódjon a gyermekekben, s tudatosodjon bennük, hogy bármilyen rossz is van az életükben, egyszer a jó mindenen felülkerekedik.
Mint megtudtuk, a Mesélő Mag-diák mostantól szerepel a színház repertoárjában, szabad időpontok felől érdeklődni lehet a +380961135059-es telefonszámon, a bszinhaz.szervezo@gmail.com e-mail-címen vagy személyesen a színházban.
Kovács Erzsébet