Díjátadó a nagycsaládosoknál – Közösségben megélni magyarságunkat

Immár hagyomány, hogy nemzeti ünnepeink alkalmával a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) alkotói pályázatot hirdet, amelynek eredményeit egy közös, jó hangulatú ünnepség keretében hirdetik ki. Így történt a magyar állam alapításáról, az új kenyér ünnepéről szóló megmérettetés esetében is, amelyre rekordszámú, közel 120 pályamű érkezett. A díjátadó ünnepségre ezúttal Beregszászon a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház udvarán került sor.

Az alkalom közös imával vette kezdetét. Megnyitó beszédében Tarpai József, a KMNE elnöke arra emlékeztetett, hogy a világ magyarjai, éljenek a glóbusz bármelyik részén, ma első királyunkra, az ő évszázadok óta álló nagy művére, a magyar állam alapítására emlékeznek. S bár nekünk, kárpátaljai magyaroknak az anyaország jelenlegi határain kívül esik a szülőföldünk, mi ugyanúgy ehhez a nemzethez tartozunk, hisz anyanyelvünk, kultúránk, hagyományaink hozzá kötnek bennünket. Igaz, hogy már ezer esztendő is eltelt azóta, hogy az uralkodó fiához, Imre herceghez szóló intelmeit megfogalmazta, gondolatai ma is aktuálisak. Különösen mi, kárpátaljai magyarok tapasztaljuk a mindennapok során, hogy az évszázadok óta vidékünkön élő népek – ruszinok, magyarok, románok, szlovákok stb. – kultúrája mennyire termékenyítően hatott egymásra. Csak remélni tudjuk, hogy ez a gyümölcsöző kapcsolat, a tolerancián és az egymás tiszteletén alapuló együttélés a jövőben is folytatódik. Akárcsak keresztény hitünk megélése. Szent István ebben is példát mutatott, hisz államát kősziklára, az istenhitre építette. Mi, kései utódok követjük ezt a példát, hisz a KMNE-hez csatlakozni kívánó családoktól elvárjuk, hogy az édesapa és az édesanya egyházi esküvőn mondja ki a boldogító igent.

Díjátadó a nagycsaládosoknál - Közösségben megélni magyarságunkat
Díjátadó a nagycsaládosoknál – Közösségben megélni magyarságunkat

Végül az elnök köszönetet mondott az alkotói pályázat résztvevőinek a sok érdekes, kreatív ötlet révén megvalósult pályamunkákért, amelyek egy részét rögtönzött kiállítás keretében a jelenlévők is megtekinthették. Mindez azt bizonyítja, hogy sok tehetséges fiatallal büszkélkedhetünk, akik a jövőt jelentik nemzetrészünk számára, mondta az elnök.

Államalapító királyunk szilárd alapokra, a keresztény hitre építette a magyar államot, s világos és egyértelmű törvényekkel hozta létre annak kereteit, hangsúlyozta köszöntőjében Baracsi Zsuzsanna, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja. Ez az erős fundamentum kibírta a következő évszázadok megpróbáltatásait. Így több mint száz évvel a trianoni tragédia után a Kárpát-medencében továbbra is megmaradtak a magyar közösségek, amelyek tagjai közül sokan a szülőföldjükön képzelik el a jövőt. A diplomata örömmel nyugtázta, hogy az alkotói pályázat különdíjasai a Kárpátalján működő magyar külképviseletek ajándékait kapták.

Nagyra értékelték a mostani pályázati lehetőséget az abban résztvevő családok. A nagyszőlősi Bocskor Zita, aki négy gyerek édesanyja, elmondta: a pályaművek elkészítésébe bekapcsolódott a család valamennyi tagja, hisz a munka során számos ötlettel segítették egymást. A KMNE közösségéről szólva pedig azt hangsúlyozta, hogy a szervezők nem csupán tartalmas, élményekben gazdag programokban gondolkodnak, de odafigyelnek arra is, hogy fiataljaink ezeken a rendezvényeken együtt éljék meg magyarságukat.

Számunkra a KMNE leginkább egy hitbéli lelki közösség, ahol az építő jellegű programok mellett olyanokkal találkozhatunk, akik számára a Jézus által kijelölt úton járni életük legfontosabb küldetése – fogalmazott Király András, aki Péterfalváról érkezett. Gyerekei pedig ezúttal kőfestésben próbálták ki magukat, méghozzá sikeresen. – Mindenképpen jó, hogy olyan emberekkel vagyunk körbevéve, akiknek a világról alkotott felfogása a miénkhez hasonló.

Mint azt már a korábbi években megszokhattuk, az alkalom végén ezúttal is ünnepi műsorra került sor. A díjazottak az általuk előadott szavalatokkal és énekszámokkal kedveskedtek a jelenlevőknek. Nem maradhatott el a közös éneklés sem: a „Mert a haza nem eladó” c. megzenésített vers előadásába mindenki bekapcsolódott.