Diplomaátadó ünnepség a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének 43 hallgatója vehette át oklevelét július 12-én. Az ünnepséget a beregszászi római katolikus templomban tartották.

A rendezvény ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét. Igét hirdetett Molnár János, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöki helynöke, a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség plébánosa, Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, valamint Virág Szabolcs görögkatolikus pap.

Nemzeti imánk és a főiskola himnuszának eléneklése után Csernicskó István, a Rákóczi-főiskola rektora köszöntötte a jelenlévőket.

„Úgy érzem ma magam, mint a diák, aki vizsgára készül, aki felelt is a feltett kérdésekre, de a hosszas várakozás közepette elbizonytalanodik: nem biztos, hogy mindenre jó választ adott. Az, hogy jó-e a válasz, csak később derül ki, hosszú idő múlva. Önök, kedves végzős fiatalok, az intézményünkben töltött évek alatt sok kérdést kaptak tanáraiktól a vizsgákon, és mivel itt ülnek, a diplomájukra várva, minden bizonnyal a legtöbbre sikeresen válaszoltak. A valódi kérdések azonban csak most, a diploma átvétele után következnek majd, a válaszokat azonban mindenkinek saját magának kell megtalálnia. Ez persze nem könnyű, azonban kívánom, hogy találják meg helyüket a folyton változó világban”

– helyezte a diplomások szívére a rektor úr.

Ezt követően Soós Katalin, a Felsőfokú Szakképzési Intézet igazgatója foglalta össze az elmúlt tanévet. Kiemelte: az év megpróbáltatásai ellenére számos diák kiváló eredményt ért el különböző tanulmányi versenyen, a végzős hallgatók közül 11-en kitüntetéses oklevelet vehetnek át, az idei évben pedig először zajlott a tanárok szakmai minősítése az új szabályzat szerint, melyen 19 oktató magasabb minősítést szerzett.

„Ez az alkalom mindig kiemelt jelentőséggel bír számunkra, hisz visszatekinthetünk az elmúlt évre, s egyben ünnepelhetjük azokat is, akik sikerrel vették az akadályokat. Ma nemcsak az eredményeket, hanem a kitartást és az elhivatottságot is ünnepeljük. Minden diákunk és tanárunk munkája hozzájárult ahhoz, hogy sikeres évünk legyen. Büszke vagyok mindenkire”

– hangsúlyozta az igazgató asszony.

Czomba Sándor, Magyarország Nemzetgazdasági Minisztériumának foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára köszöntőjében az elkötelezettség és a kitartás fontosságára hívta fel a figyelmet. Hozzátette: Beregszász polgárai tudják, hogy merre tartanak. Szavai szerint egy fejlődő, a fiataloknak lehetőséget nyújtó közösség ez, s az itt élők munkájukkal erősítik a helyi magyar közösséget, valamint az egész magyarság összetartozását.

„A diploma, melyet ma a diákok átvehetnek, megmutatja, hogy a küldetés a legnehezebb időkben is irányt mutat”

– zárta beszédét az államtitkár.

Ezt követően átadták az Év diákja kitüntetést, melyet idén Ádám Edina III. évfolyamos óvodapedagógia szakos hallgató kapott.

Az átadót követően a IV. évfolyamos óvodapedagógia szakos diákok előadásában hallhattuk az Ilyenek voltunk című dalt, Darcsi Julianna pedig egy szólóénekkel ajándékozta meg a közönséget. A végzősök nevében Lenyó Barbara IV. évfolyamos turizmus szakos hallgató mondott köszönetet.

Ezt követően a végzősök fogadalomtételére került sor, melyet Ilosvay Sámuel IV. évfolyamos alkalmazott matematika szakos diák olvasott elő.

A diplomák általános ismertetése után a végzősök Soós Katalin igazgatótól, Csernicskó István rektortól és Orosz Ildikótól, a Rákóczi-főiskola elnökétől vehették át megérdemelt okleveleiket, majd felcsendült a diákhimnusz.

Ezután a Felsőfokú Szakképzési Intézet harmadik évfolyamos hallgatói búcsúztatták el diáktársaikat. Beszédet mondott Bahus Edina turizmus szakos hallgató, Taracközi Anasztázia óvodapedagógia szakos diák pedig verset adott elő.

„Az ember egész életében arra vágyakozik, hogy biztonságban, stabilitásban éljen, és kiszámítható legyen a jövője. Ezzel szemben az életet az instabilitás jellemzi. Önök, kedves fiatalok, tanulmányi idejük alatt megtapasztalhatták, hogy az életünk folyton változik. Előbb a Covid, majd a háború okozta mindezt. S lehet, hogy minderre nem voltunk felkészülve, pedig az életben egy dolog állandó: az pedig a változás. Remélem, az elmúlt négy évben tanáraiknak sikerült önöket felkészíteniük a változás kezelésére. Kívánom, hogy tudják megállni helyüket a világban”

– zárta köszöntőjét Orosz Ildikó elnök asszony.

Végül a történelmi egyházak képviselői Isten áldását kérték a megjelentek életére, munkájára.

Az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.