A Haranglábi Gimnáziumban idén harmadik alkalommal szervezték meg az Ecset nélkül fest a nap elnevezésű szavalóversenyt az 1-4. osztályosok számára. Mint azt Tari Erika, a Haranglábi Községi Könyvtár vezetője elmondta, hagyományteremtő és hiánypótló céllal indították útjára Weinrauch Katalin gyermekíró tiszteletére a szavalóversenyt, s nagy öröm számukra, hogy idén is lehetőségük volt megszervezni.
Hegedűs Csilla

– Hagyományteremtő, hiszen igyekszünk évről-évre megrendezni, s hiánypótló, mert ezen a szavalóversenyen a legkisebb tanulóknak biztosítunk teret. Azt tapasztaljuk, hogy vágynak a gyerekek a szereplésre, arra, hogy megmutassák a tudásukat másoknak is. Mindkét korcsoportban (1-2. és 3-4. osztályosok) értékes és okos gyerekek érkeztek most is hozzánk, ami azt bizonyítja, jól döntöttünk, hogy Weinrauch Katalin költeményeit választottuk – szögezte le a könyvtáros.
Gyakran elhangzik versmondó versenyek értékelésében, hogy a gyermek életkorának nem megfelelő verset választanak a felkészítők. Jelen esetben ez a hiba nem jelentkezett, mivel Weinrauch Katalinnak a verseit szavalták a gyerekek, és ezek a versek, akár mesének is nevezhetők.
– Színvonalas volt az idei verseny, minden gyerek nagyon jól teljesített, zsűritagként nehéz munkánk volt – magyarázta Marcsák Gergely, a zsűri elnöke. Hozzátette, Weinrauch Katalin megérdemli, hogy szavalóversenyt neveztek el róla, ezzel is tisztelegve a munkássága előtt. – Egyébként a kárpátaljai gyermekirodalomnak nagyon kevés szereplőjét tudnánk felsorolni mi, irodalomkutatók. Weinrauch Katalinon kívül még Osváth Erzsébetet és Szalai Borbálát említhetem. A gyermekverseknél az ő hármasuk dominál – fejtette ki az író, költő.
– Számunkra Weinrauch Katalin kollégaként is ismert, hiszen több mint harminc éven keresztül vezette a beregszászi gyermekkönyvtárat – jegyezte meg Varga Éva. – Tudjuk, hogy az ismert dolgok iránt nagyobb az érdeklődés. Úgy hiszem, hogy a szavalóversenyek szervezésével felkeltjük a gyerekek érdeklődését a versek, a szép szó, így az olvasás iránt is. Mindig hangsúlyozom, hogy ne a hamut őrizzük, hanem a lángot adjuk tovább, vagyis az a cél, hogy a következő generáció is látogassa a könyvtárakat, olvasó nemzedék nőjön fel – fogalmazott a Beregszászi Központi Könyvtár vezetője.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) első perctől támogatja a rendezvényt, idén ehhez a Bótrágyért és Haranglábért Jótékonysági Alapítvány is csatlakozott, melynek igazgatója Híres-Szabó Éva.
– Örömteli volt látni, hogy a nehéz idők ellenére is ilyen sok alsó tagozatos gyermek jelentkezett a szavalóversenyre, vállalták a kihívást. Külön köszönetet érdemel a pedagógusok és a szülők munkája, akik felkészítették a gyerekeket a megmérettetésre. A zsűri tagjaként is elmondhatom, hogy nagyon nehéz dolgunk volt, hiszen jobbnál-jobb verseket hallhattunk, ezért csak minimális részletek döntöttek a helyezések eldöntésénél – fejtette ki az igazgató, majd köszönetet mondott a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű szervezetének, akiknek támogatásával a helyezést elért gyerekek ajándékutalványban részesültek, amit a beregszászi Kálvin Nyomda írószeres üzletében válthatnak be. De egy versenyzőt sem engedtek haza üres kézzel, Mikuláshoz közeledve minden gyermek édességcsomagban részesült.
