Edukációs programsorozat szülőknek (1.) – „A család, mint a test táplálója és a lélek bölcsője” – nevelésről szülőknek

A családnak különleges szerepe van a társadalmi viszonyok újratermelésében, hiszen generációkon keresztül örökíti át értékeit, normáit, viselkedési szabályait. Minden nevelő hatás közül a legjelentősebb a család hatása. A családi nevelésben azonban sokféle probléma merülhet fel, ezek közé tartozik a szülői modell hiánya, a hibás szülői minták átvétele, a túl sok kötöttség, a túlzott szigor, az egyéni szabadság hiánya, a közös időtöltés hiánya, a családtagok közötti érzelmi kötődés hiánya, valamint a családi formák változása miatt keletkező problémák. Emellett a szülők közötti konfliktusok, megcsalás, félrelépés, hűtlenség, illetve az alkoholizmusból eredő problémák is negatív hatással lehetnek a családi nevelésre.

Edukációs programsorozat szülőknek (1.) - „A család, mint a test táplálója és a lélek bölcsője” – nevelésről szülőknek
Edukációs programsorozat szülőknek (1.) – „A család, mint a test táplálója és a lélek bölcsője” – nevelésről szülőknek

A fenti elgondolások mentén dolgozta ki a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Tagozata az edukációs programsorozatot szülőknek. A projekt szakmai munkájában, megvalósításában részt vesznek a Frangepán Katalin Gimnázium Beregszászi Bázisóvodája és a Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság munkatársai is. Az edukációs programsorozat célja a szülők gondolkodásmódjának, viselkedésének, képességeinek fejlesztése. Ez magában foglalja a tudás átadását, készségek elsajátítását és az értékek közvetítését, továbbá a szülőkkel történő önismereti munka célja a szülői kompetenciák megerősítése, a belső erőforrások feltárása és a kapcsolati minták tudatosítása, mivel a szülőknek jelentős szerepűk van gyermekük edukálásában, hogy segítsék őket a helyes döntések meghozatalában.

Edukációs programsorozat szülőknek (1.) - „A család, mint a test táplálója és a lélek bölcsője” – nevelésről szülőknek
Edukációs programsorozat szülőknek (1.) – „A család, mint a test táplálója és a lélek bölcsője” – nevelésről szülőknek

A projekt megvalósítása során a csoportos együttlétek során lehetőség nyílik a szülői szerepek újragondolására, a családok kisebb-nagyobb kríziseinek feldolgozására, valamint a közösségi élmények megerősítésére. Lehetőséget biztosítunk, hogy munkatársaink olyan foglalkozásokba is bevonják a szülőket is, amelyek játékos, szórakoztató eszközökkel előhívják gyermeki énjüket, és önfeledt játékon keresztül komoly önismereti munkára invitálják őket, amely tovább erősíti a közösségi integritást és növeli a célcsoport bizalmát. A projekt keretében számos innovatív, élményalapú módszer kap helyet, amelyek célja az önismereti folyamat támogatása révén a szülői kompetenciák megerősítése, a belső források feltárása, a kapcsolati minták tudatosítása és a résztvevők személyiségének fejlesztése.

Edukációs programsorozat szülőknek (1.) - „A család, mint a test táplálója és a lélek bölcsője” – nevelésről szülőknek
Edukációs programsorozat szülőknek (1.) – „A család, mint a test táplálója és a lélek bölcsője” – nevelésről szülőknek

A rendezvénysorozat első állomására 2025. május 27-én került sor a Frangepán Katalin Gimnázium Beregszászi Bázisóvodájában: „A CSALÁD, MINT A TEST TÁPLÁLÓJA ÉS A LÉLEK BÖLCSŐJE” – NEVELÉSRŐL SZÜLŐKNEK tematikában. Az eseményen 14 fő (szülő) vett részt mikrocsoportos munkában.

A foglalkozás bevezető részében Gabóda Béla (tagozatvezető, Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Tagozata) „A család szerepe, jelentősége, funkciói” címmel tartott előadást.  Az előadás során résztvevőknek lehetőségük volt a témával való első megismerkedésre, motiválódásra és a foglalkozás céljainak tisztázására. A bevezetés segített kialakítani egy pozitív hangulatot és előkészíti a résztvevőket a további tevékenységekre. Az előadó részletesen kifejtette a család fogalmát, beleértve a családi formákat (családtípusokat), a család funkcióit, a családtagok helyét, szerepét és hiányát, valamint a család nevelési típusait. Az előadás célja volt a család fogalmának átfogó megértése, valamint a család dinamikájának és működésének elemzése.

Edukációs programsorozat szülőknek (1.) - „A család, mint a test táplálója és a lélek bölcsője” – nevelésről szülőknek
Edukációs programsorozat szülőknek (1.) – „A család, mint a test táplálója és a lélek bölcsője” – nevelésről szülőknek

Az előadás után a résztvevők gyakorlati foglalkozásokon vehettek részt. Lánci Viktória és dr. Berghauer-Olasz Emőke (II.RFKMF Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia, Oktatási Intézményvezetés Tanszék, Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság) az „Elég jó szülő a mindennapokban” tematikában tartott tréning foglalkozás keretén belül hangsúlyozták, hogy „elég jó szülőség” mindennapi gyakorlatban azt jelenti, hogy a szülő nem törekszik a tökéletességre, hanem szeretetteljes és kiegyensúlyozott környezetet teremt gyermekeinek. Az elég jó szülő felismeri és elfogadja hibáit, és igyekszik tanulni belőlük, hogy jobban tudja támogatni gyermeke fejlődését. Ez azt jelenti, hogy a szülő el tudja fogadni, ha nem tud mindent tökéletesen csinálni, és képes arra, hogy hibái alapján önmagát és szülőségi gyakorlatát javítsa.

Edukációs programsorozat szülőknek (1.) - „A család, mint a test táplálója és a lélek bölcsője” – nevelésről szülőknek
Edukációs programsorozat szülőknek (1.) – „A család, mint a test táplálója és a lélek bölcsője” – nevelésről szülőknek

A rendezvény zárásaként Gavriljuk Ilona (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete) „Minden problémás gyermek mögött problémás család áll?” címmel tartott gyakorlati foglalkozást, melynek középpontjában a szülői önismereti munka, a problémamegoldás és a családon belüli énkép, kommunikáció állt. A szakember hangsúlyozta, hogy a szülői önismereti munka a szülők önreflexiós tevékenységére utal, melynek célja a szülői kompetenciák megerősítése, a belső erőforrások feltárása és a kapcsolati minták tudatosítása. Ez a fajta munka segíthet a szülőknek jobban megérteni magukat, érzelmeiket és viselkedésüket, valamint azokat a mintákat, amelyek befolyásolják a gyereknevelést és a családi kapcsolatokat. A szülői önismereti munka egy folyamatos, életre szóló tanulási folyamat, melynek célja a szülői szerep jobb megértése és a gyermeknevelés hatékonyabbá tétele. Továbbá a résztvevők megismerhették, hogy a szeretet kommunikáció a szeretet kifejezésének és megértésének folyamata, amelyben a kommunikáció kulcsfontosságú, különösen a kapcsolati dinamikában. A pszichológiai terület szerint a szeretetnyelvek, mint az elismerő szavak, szívességek, ajándékozás, minőségi idő és testi érintés, segítenek a kommunikációban a szeretet kifejezésére és fogadására. A foglalkozás lehetőséget nyújtott továbbá a gyermeki lét természetes velejárójának, az én központúság fogalmának a megbeszélésére is.

Edukációs programsorozat szülőknek (1.) - „A család, mint a test táplálója és a lélek bölcsője” – nevelésről szülőknek
Edukációs programsorozat szülőknek (1.) – „A család, mint a test táplálója és a lélek bölcsője” – nevelésről szülőknek

Az Edukációs Programsorozat Szülőknek legközelebbi állomására augusztusban kerül sor, ahol az óvodai beszoktatás menete és nehézségei kerülnek fókuszba a szülők szemszögéből. A tervek szerint a következő tanévben kéthavonta kerül sor a foglalkozásokra. A tematikák a szülőket foglalkoztató aktuális nevelési kérdéseket figyelembe véve kerülnek megvalósításra.