Az elmúlt héten Kijevben vegyes (jelenléti és online) formátumban megtartotta soron következő ülését az Ukrajnai Nemzeti Kisebbségek (Közösségek) Társadalmi Szervezeteinek Tanácsa. A napirenden olyan kérdések szerepeltek, mint a tanács egy éves munkájának értékelése, a testület tisztújítása, illetve hivatalos dokumentumok (törvénytervezetek) véleményezése – számolt be róla közösségi oldalán Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, aki a magyar kisebbséget képviseli a testületben.
A tanácskozást – amelyen jelen voltak az Etnopolitika és a Vallásszabadság Kérdéseivel Foglalkozó Állami Szolgálat vezetői – a Tanács elnöke, Oleksandr Khara nyitotta meg, aki összefoglalta az első év tevékenységét. Az ülés résztvevői megvitatták a jogszabályok és a nemzeti kisebbségekkel való együttműködési program végrehajtásának folyamatát, különös tekintettel az Ukrajna elnökével folytatott találkozók eredményeit, a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét előirányzó Cselekvési tervet (amely Ukrajna EU-integrációs folyamatai részeként állandó figyelmet kap), illetve a május 21-jén első alkalommal méltatott nemzetek közötti békés együttélés és kulturális sokszínűség napjának eredményeit – mutatott rá posztjában Zubánics László.
Zubánics László kiemelte, hogy az új szabályzat kidolgozására munkacsoportot hoztak létre, amelynek tagjai a Tanács képviselői – Josyp Zisels, Szerhij Jamkovenko, Oleksandr Khara és Anatolij Fetescu, valamint a DESZ képviselői – Jaroslav Kotylko és Viktor Kovrej. A csoportnak szeptember 1-jéig kell elkészítenie a dokumentum tervezetét és benyújtania az Igazságügyi Minisztériumhoz bejegyzés céljából. Hozzátette: figyelembe véve a folyamatban lévő átmeneti időszakot és a további jogi szabályozás szükségességét, a Tanács következő ülését a rendelkezés módosításainak benyújtására és állami nyilvántartásba vételére vonatkozó jogi eljárás lezárását követően tervezik.
– A jelenlévők emellett megvitatták a nemzeti közösségek képviselőinek részvételét az orosz agresszió elleni küzdelemben. A nemzeti közösségek hangsúlyozták, hogy szisztematikusabban és nyilvánosabban kell bemutatni hozzájárulásukat Ukrajna függetlenségéért és területi integritásáért folytatott küzdelemben, többek között tematikus rendezvények szervezésével, információs anyagok elkészítésével és a média bevonásával – zárta bejegyzését az UMDSZ elnöke.
