A Magyar Református Szeretetszolgálat a háború kitörésének első napjától segíti a Magyarországra érkező ukrán menekülteket. A magyarországi szolgálatok mellett a Kárpátalján élő, a háború következtében nehézségekkel küzdő idősekről és gyermekekről, valamint az oda érkező belső menekültekről sem feledkeztek meg. Az egyik legnagyobb magyarországi karitatív szervezet a menekültek világnapján szeretné felhívni a lakosság figyelmét, hogy a háború még ma is tart, a határokon keresztül folyamatosan érkeznek a menedéket keresők.
Az orosz-ukrán háború következtében közel 6 millió ember kényszerült elhagyni hazáját. Az ukrán gyermekek közel fele otthonától távol él, megfosztva őket a gyermekkortól és a normális fejlődéstől. A Magyar Református Szeretetszolgálat több mint két éve, a háború kitörésének első napjától fogadja és segíti a Magyarországra érkező menekülteket Ukrajnából. Az első magyarországi támogató nonprofit szervezetként összesen 22 helyszínen, közel 365 000, a háború elől menedéket kereső embernek segített már élelmiszerrel, higiénés csomaggal, lakhatással, oktatással, egészségügyi és mentálhigiénés programokkal. Záhonyban pedig továbbra is működteti segítő pontját, mely az első állomása a Magyarországra érkező menekülteknek. Mindeddig 532 családnak biztosított otthont, 133 854 családnak és idős embernek garantálta az egy heti étkezését és a háztartásához szükséges eszközöket.
A direkt támogatáson túl az oktatási és szociális ellátó rendszer felkészítésében is szerepet vállalt a Szeretetszolgálat. Olyan tréningeket hozott létre, amelyek során pedagógusoknak, tanároknak és szociális szakembereknek biztosított oktatást az interkulturális kommunikáció, az inkluzív oktatás és integráció témakörökben, közel 2 500 fő részére. A traumák és lelki sebek feldolgozásához pedig pszichológusokat és szabadidős tevékenységeket biztosítanak a gyermekeknek és gondviselőiknek, többek között nyári táborokat, kirándulásokat és művészetterápiás foglalkozásokat. Mindezzel céljuk, hogy a Magyarországon élő menekültek saját lábra állhassanak, és felkészítsék őket az önálló éltre, maguk mögött tudva a Magyar Református Szeretetszolgálatot védőhálóként.
A magyarországi szolgálatok mellett a Kárpátalján élő, a háború következtében nehézségekkel küzdő idősekről és gyermekekről, valamint az oda érkező belső menekültekről sem feledkeztek meg. 2022 februárja óta 1 133 tonna adománnyal segítette az intézményeket és gyülekezeteket, amely az alapvető szükségletek mellett – mint például az élelmiszer és higiénés eszközök- aggregátorokat, matracokat, oktatási eszközöket is biztosított. Ezen kívül 5 óvóhely létrehozását is támogatták, hogy az embertelen élethelyzet ellenére az oktatás és intézményi ellátás folytatódhasson. Az infrastrukturális fejlesztések mellett kisbuszokat is biztosítottak az adományok szállításához, és közel 30 millió forint értékben támogatták a kárpátaljai kórházak működését a szükséges eszközök és gyógyszerek biztosításával. A Szeretetszolgálat által támogatott szociális konyhák pedig havonta több mint 11 000 adag melegélelemmel segítik a rászoruló embereket.
A Magyar Református Szeretetszolgálat kiemelt figyelmet fordít arra, hogy valódi szükségleteikben segítse a rászorulókat. Ezért közösségi pályázati alapot hozott létre, melyen keresztül forrást biztosított a menekültek ellátásában résztvevőknek. Összesen 89 kárpátaljai és 101 magyarországi közösség kapott támogatást közösségi programokra, befogadó központok fejlesztésére és fenntartására, kulturális eseményekre, oktatási programokra és tematikus szótárak létrehozására.
A háború továbbra is tart, a határon keresztül folyamatosan érkeznek a menedéket keresők. Így a Magyar Református Szeretetszolgálat továbbra is folytatja segítő tevékenységét a háború áldozataiért. Szolgálatuk támogatásához bárki hozzájárulhat a https://adomany.jobbadni.hu/kampanyok/38 oldalon keresztül, vagy átutalással a szervezet számlaszámán keresztül: CIB 10702019-85008898-51100005 (A közlemény rovatba kérik beírni: Nemzeti Összefogás).
Forrás: Magyar Református Szeretetszolgálat
Fotó: Nyugati pályaudvar/MRSZ