Tizenegy évvel ezelőtti megalakulásakor a csapi nyugdíjas klub tagjai úgy döntöttek, hogy felidézik, megőrzik és ápolják a magyar néphagyományokat. Ez a munka azóta is folyik. Legutóbb farsangi fánkot sütöttek, méghozzá nyolc fajtát. Az ünnepség keretében eltemették a telet is.
Nagy a sürgés, forgás a KMKSZ csapi rendezvényközpontjában. Egész pontosan a konyhájában, ahol a szakácsasszonyok kísérleteznek. Hidegen kelt tésztából sütnek fánkot és a töltelék sem a megszokott. Több háziasszony úgy döntött, hogy otthon a hagyományos recept alapján készíti el a farsangi fánkot. Katalin a nagymamájától és az édesanyjától tanulta meg az elkészítési módját. Igaz, hogy a kelt tészta ízesítése már az ő ötlete.
Kiállítás is lett az elkészült fánkokból. Nyolc fajta ízesítésű: barack, szilva, még rózsalekváros is van közöttük és persze, ahogy itt nevezik pucér fánk. Ezen nincs semmilyen lekvár. Mindenki saját szája íze szerint tehet rá. Ilyenkor van igazán nagy jelentősége egy összetartó közösségnek, amelynek tagjai, ha szükség van rá segítik, vigasztalják egymást.
A nyugdíjasklub valamennyi rendezvényén fellép az énekkar. Csaba, aki aktív zenész, három éve vette át az irányítását. Azóta a tagok száma folyamatosan nő, a repertoár pedig bővül a népdaloktól kezdve az egyházi énekeken keresztül az operettig.
A jelenleg már 61 tagot számláló csapi nyugdíjas klub legfőbb feladatának a hagyományok ápolását és tovább adását tűzte ki célul. Az elmúlt több mint tíz év alatt számtalan rendezvényt bonyolítottak le a háború időszakában is, igazodva a körülményekhez.- közölte a karpat.in.ua.