HÍREK

Munkácsy Mihályra emlékeztek a Munkácsy Mihály Magyar Házban – Egy géniusz diadala

Ha Munkácsról esik szó, akkor a legtöbb magyarnak talán a munkácsi vár jut elsőre eszébe, illetve az azt hősiesen védő Zrínyi Ilona, no meg a Rákócziak. De világszerte ismertté az itt született festőóriás, Munkácsy Mihály munkássága tette. Aki 1844. február 20-án ebben a Latorca-parti városban látta meg a napvilágot Lieb Mihályként, ám később szülővárosa előtt tisztelegve felvette a Munkácsy nevet.

Nyílt nap a Rákóczi-főiskolán Minden korosztályból volt érdeklődő

Pályaorientációs nyílt napot tartott május 19-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, ahová ezúttal több mint nyolcszáz fiatal látogatott el óvodáskorúaktól egészen az érettségizőkig. Sokukat nevelőik, tanítóik, tanáraik és szüleik is elkísérték. A mostani nyílt nap más volt, mint a korábbiak, ezúttal a felvételivel kapcsolatos információk mellett a tanszékeken is nyitott ajtókkal és interaktív programokkal várták a fiatalokat, ahol találkozhattak az oktatókkal, akiktől bárki kérdezhetett.

Nyílt nap a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában – Szakképzés anyanyelven

Idén második alkalommal tartottak nyílt napot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában, melynek apropójául legfőképpen az szolgált, hogy mostanra eldőlt az idei felvételizés módja: a háborús helyzetre való tekintettel nincs felvételi vizsga. Helyette a jelentkezőknek felvételi kérelmet kell benyújtani, amelyhez csatolniuk kell néhány alapdokumentumot: motivációs levél, a már megszerzett végzettséget igazoló bizonyítvány melléklete, személyi igazolvány, 4 db színes igazolványkép.

Húsz éve indult a Száz perc száz emberért

Beregszászi Olga Magyarországon karriert épített színművész, énekesnő szívén viselte a szülővárosában élő rászorulók sorsát. Bár nagy utat tett meg az életében, mindig visszatér szeretett hazájába, s ha jön, sosem érkezik üres kézzel. Már megszokott, hogy minden évben nagyszabású jótékonysági koncertet szervez Száz perc száz emberért címmel Budapesten, s annak bevételét elhozza, s szétosztja a rászoruló emberek között. Most is ezt tette, úgy érezte, itt kell lennie, mert várják, mert bíznak benne.

Hatvan évvel ezelőtt indult el a magyartanárok képzése Ungváron – Ezer diplomás, hatalmas szellemi erő

Mindenképpen bölcs dolog, ha számon tartjuk azokat a mérföldköveket, amelyek a több mint száz évvel ezelőtt kisebbségbe taszított kárpátaljai magyarság fejlődésének útját szegélyezik. Ilyen fontos állomás az, amikor 1963-ban az ungvári egyetemen megalakul a magyar nyelvű tagozat, s elindulhat a magyartanárok képzése. A mögöttünk hagyott hatvan esztendő alatt több mint ezren szereztek a valamivel később létrejött Magyar Filológiai Tanszéken diplomát.