HÍREK

Első lépések a kutatási pályán

A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a 2022/2023-as tanévben is meghirdette a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium kutatói ösztöndíját, mely elnyerésének felvételi vizsgájára Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán került sor. A hallgatók öt szekcióban (biológia, matematika, filológia, számvitel és adóügy, valamint történelem-társadalomtudomány) bizonyíthatták tudásukat, rátermettségüket.

Ezentúl Kótyuk István nevét viseli a Rákóczi-főiskola Filológia Campusa

Ünnepélyes keretek között tartották meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológia Campusának névadó rendezvényét, amely 2023. január 26-tól Kótyuk István nevét viseli, aki sokat tett a magyar nyelv oktatásáért mind a főiskolán, mind pedig az Ungvári Állami (ma Nemzeti) Egyetemen. Munkásságának köszönhetően születtek meg azok a magyar nyelvtankönyvek is, amelyekből Kárpátalján több általános és középiskolás generáció tanulhatott.

Kárpátaljai Kultúrkaraván a Helikonban – A BorzsaVári népi zenekar lemezbemutatóján

Egyelőre kevés kárpátaljai zenekar mondhatja el magáról, hogy rendelkezik önálló lemezzel. Annál örvendetesebb, ha a háború okozta nehezített körülmények ellenére ilyen jellegű hírről számolhatunk be. Mondjuk el tehát a nagy újságot: a BorzsaVári népi zenekarnak a Kárpátaljai Kultúrkaraván segítségével sikerült megjelentetnie első, Keresem az álmot című CD-jét, melynek bemutatójára népes közönség részvétele mellett a jánosi Helikon Hotelben került sor.