HÍREK

Varga Tamás: „Büszkeséggel tölt el közösségünk példaértékű segítőkészsége”

Segítőkész, szorgalmas, jóindulatú. Tapasztalatát és hozzáértését igyekszik a közösség fejlesztésére fordítani. Munkabírása példaértékű, ám bevallása szerint ez néha a családdal töltött idő rovására megy. Elöljáróként fontos számára a település fejlődése, melyért kész mindent megtenni. A természet szeretete elválaszthatatlan része az életének. Nem esik nehezére a többletmunka, szabadidejében a helyi tűzoltóságon önkénteskedik.

Tanévnyitó gondolatok

Az ember, amikor tanévnyitóra megy, mindig megpróbálja összeszedni gondolatait, hogy valami előremutatót, bíztatót mondjon az összesereglett diákoknak, szülőknek, tanároknak. Mindenki számára nehéz a mostani tanévkezdés…

Ünnepi mise, kenyérszentelés és koszorúzás Beregszászon – Kereszténységünk és magyarságunk ünnepe

„Boldog az a nemzet, melynek Istene az Úr” – idézte a zsoltárost Molnár János beregszászi római katolikus plébános, püspöki helynök a nemzeti ünnepünkön, államalapító Szent István király ünnepén tartott szentmisén. István volt az, aki kereszténnyé tette a nemzetet, ezért mi, az utókor mindig hálával tekintünk rá, aki fölfedezte, meglátta, megértette és a szívébe befogadva a kereszténységet apostoli tevékenységet végzett az országban, segítette a hitnek nemcsak a megismerését, de az elmélyítését is.