A kárpátaljai magyarokat nem az orosz-ukrán konfliktus hozza lázba
Miközben a legtöbb nyugati médium éleződő orosz-ukrán konfliktusról cikkezik, addig Kárpátalján semmit sem lehet érezni a fenyegetésből.
Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség
Miközben a legtöbb nyugati médium éleződő orosz-ukrán konfliktusról cikkezik, addig Kárpátalján semmit sem lehet érezni a fenyegetésből.
A minszki megállapodások jelentik az egyetlen módot a kelet-ukrajnai konfliktus megoldására és a fenntartható béke elérésére – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök kedden Kijevben.
Szili Katalin: Ügyünk megkívánja a közösségi jogi aktus kidolgozását az Európai Bizottságban.
30 éve, 1992. február 7-én írták alá a hollandiai Maastrichtban az Európai Közösségek külügy- és pénzügyminiszterei az Európai Uniót létrehozó szerződést, amely 1993. november 1-jén lépett hatályba.
Interjú Fedinec Csilla kárpátaljai születésű történésszel, kisebbségkutatóval, a frissen megjelent Ukrajna története könyv szerzőjével.
Most mindennél nagyobb szükség van a párbeszédre, és ehhez nem csak a nyugati média kérdéseit kell megválaszolni – írta a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán szombaton egy moszkvai interjúját megosztva.
A kárpátaljai szociális programcsomag részeként a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága idén negyedik alkalommal hirdeti meg a Kárpátalja magyarlakta településein élők digitális felzárkóztatását elősegítő pályázatát. A program a magyar családok széles sávú internet-hozzáférését segíti elő. A pályázat 2022. február 1. és február 28. között nyújtható be a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány regionális irodáiban.
Két év múlva intenzív katonai kiképzés váltja a kötelező sorkatonai szolgálatot.