A kárpátaljai kisebbségi közösségek helyzetéről, a kisebbségi jogok gyakorlati érvényesüléséről, valamint a lehetséges kanadai támogatási programokról egyeztettek magyar érdekképviseleti vezetők Kanada ukrajnai ideiglenes ügyvivőjével.
Rezes József, a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulásának (KHÖT) ügyvezető igazgatója és Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke Chrystiane Roy-jal, Kanada ukrajnai ideiglenes ügyvivőjével folytatott megbeszélést – derül ki Rezes József kedden közzétett Facebook-bejegyzéséből.
A találkozón a felek áttekintették a kárpátaljai magyar és más kisebbségi közösségek helyzetét, valamint azokat a gyakorlati nehézségeket, amelyekkel a régióban élők nap mint nap szembesülnek.
Rezes József a KHÖT képviseletében ismertette a helyi közösségek előtt álló kihívásokat, a kisebbségi jogok gyakorlati érvényesülését, továbbá a kistérségek működőképességének és stabilitásának fontosságát.
A megbeszélésen a jövőbeni együttműködés lehetőségei is szóba kerültek. Chrystiane Roy ismertette a kanadai nagykövetség támogatási programjait, amelyekre a KHÖT a tervek szerint a 2027-es pályázati ciklusban nyújt be támogatási kérelmet.
Rezes József szerint az egyeztetés megalapozhatja a hosszú távú kanadai–kárpátaljai együttműködést. Bejegyzésében megköszönte a kanadai diplomatának és munkatársainak a nyitottságot, valamint a kárpátaljai magyarság iránt tanúsított figyelmet.
