Váci Mihály ismert sorai – „Nem elég jóra vágyni: a jót akarni kell! És nem elég akarni: de tenni, tenni kell!” – különös hangsúllyal csengenek ezekben a hetekben. A közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági akciója idén a kárpátaljai beteg, árva és otthonukat elvesztett gyermekeket támogatja a Kárpátaljai Elfelejtett Gyermekek Segítése (KEGYES) Alapítványon keresztül, s a vers üzenete most kézzelfogható tettekben ölt testet: a Pesti Vigadóban december 1-jén megnyílt jótékonysági tárlaton kiállító kárpátaljai képzőművészek felajánlották alkotásaikat a nemes cél érdekében.
A „Tenni” címet viselő kiállítás hétfőtől látogatható, és december 17-ig várja a művészet iránt érdeklődőket. A tárlaton huszonkét kárpátaljai, a Pro Arte – Munkács civil szervezethez kötődő alkotó mutatkozik be, akik műveik felajánlásával szeretnének segítséget vinni azokhoz, akik a legkiszolgáltatottabbak: a gyerekekhez.
A megnyitón Stefanovits Péter, a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának vezetője hangsúlyozta: minden adománygyűjtő akció egy közösség erkölcsi erejét mutatja meg, és azt, milyen célt képes maga elé állítani. „Az idei cél kiemelkedően nemes – olyan gyerekekre gondolva, akik a támogatás révén biztonságos otthonhoz juthatnak” – emelte ki.
Siklósi Beatrix, a Jónak lenni jó! projektvezetője, a Kossuth rádió csatornaigazgatója beszámolt a nemrég Kárpátalján tett látogatásukról, amikor is felkeresték többek között a ráti családtípusú és a nagydobronyi református gyermekotthont, ahol hátrányos helyzetű gyerekeket gondoznak, valamint a munkácsi gyermekkórházat, ahol találkoztak a KEGYES Alapítvány munkatársaival és önkénteseivel is, akik az egészségi intézményben „felejtett” gyermekekkel foglalkoznak nagy szeretettel.
Elmondta: a mostani akció igazi nagy célja, hogy segítse Kárpátalján megépíteni az első menedékotthont, hogy ezek a gyerekek ne kórházban vagy gyermekotthonban éljenek, hanem legyen egy átmeneti hely, egy lehetőség arra, hogy a szülőkkel, vagy legalább az anyával együtt maradhassanak. Siklósi Beatrix köszönetet mondott a Pro Arte – Munkács civil szervezet elnökének, Matl Péter Munkácsy-díjas szobrásznak és a kiállító művészeknek, hogy e nemes ügy mellé álltak.
Az alkotásokra a Jónak lenni jó! műsorfolyam adásaiban lehet adományokat felajánlani.
A kárpátaljai alkotók számára nem volt kérdés, hogy csatlakoznak-e a közmédia adománygyűjtő kampányához. Műveikben eleve benne él a szülőföld, a közösség sorsa iránt érzett felelősség. A budapesti jótékonysági kiállításon bemutatott festmények és grafikák ezért nemcsak esztétikai értéket hordoznak. A tárlat minden darabja csendes üzenet: a művészet képes híd lenni emberek, vidékek és élethelyzetek között. A művészek felajánlásai pedig új értelmet adnak Váci Mihály sorainak – bizonyítva, hogy a jóság nem csupán szándék, hanem cselekvő szeretet.
