Kárpátaljai könyvtáros a Könyvtár, ami összeköt ösztöndíjasai között

Idén ősszel tíz fiatal könyvtáros tölthetett el két hetet a magyar főváros Országgyűlési Könyvtárában a Könyvtár, ami összeköt ösztöndíjprogram keretén belül.

A Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködése ösztöndíjprogramjában összesen hét ösztöndíjas volt. A résztvevők közül két magyarországi pályázó, egy erdélyi, két felvidéki, egy kárpátaljai és egy vajdasági fiatal szakember vett részt, ezen felül három budapesti delegált.

Kárpátalját idén Szóka Ágota, a Beregújfalui Községi Könyvtár vezetője képviselte.

Az ösztöndíj feltétele volt az, hogy 40. életévét be nem töltött könyvtáros szakember jelentkezhetett, akiknek be kellett mutatniuk egy tanulmányt, valamint a saját munkahelyüket.

A kéthetes tanulmányi út során látogatást tettek az Országgyűlési Könyvtárban, az egri Bródy Sándor Könyvtárban, a tatabányai József Attila Könyvtárban, az Országos Széchényi Könyvtárban, a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárában, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárában, a Piarista Gimnázium és a Sapientia Hittudományi Egyetem könyvtáraiban, a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában, valamint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. Ezen felül választható programként az ösztöndíjasok a Ceglédi Városi Könyvtárban, a Péteri község könyvtárban és az Országgyűlési Könyvtárban tettek látogatást.

Szóka Ágota a Kárpátalja.ma-nak elmondta, hogy a programot Varga Éva, a Beregszászi Központi Könyvtár igazgatója ajánlotta a figyelmébe.

„Rengeteg tapasztalatot szereztünk, ötleteket gyűjtöttem és sok kapcsolatot építettünk ki”

– mondta el Beregújfalu könyvtárosa. Beszámolt arról, hogy

az Országgyűlési Könyvtárban tartott előadásában taglalta, hogy a falusi könyvtár állományában kevés az iskolai kiegészítő irodalom, így a magyarországi kollégái a program végére 68 könyvet gyűjtöttek össze.

A programot az Országgyűlési Könyvtár szervezte.