Kárpátaljai tankönyvadomány budapesti ukrán menekült gyerekeknek

Közel 1000 darabból álló ukrán tankönyvcsomagot adott át Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője Budapesten a BOK-csarnokban az Emberi Erőforrások Minisztériuma számára. A tankönyveket menekült ukrán gyerekek kapják meg.

Az átadón Kisfaludy László, köznevelésért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta: a magyar kormány számos olyan intézkedést fogadott el, amelyekkel segítik az Ukrajnából érkező menekülteket.  Balogh Lívia, a Kárpátaljai Megyei Tanács KMKSZ-es képviselője hangsúlyozta: meg kell adni a szükséges támogatást az otthon maradóknak, és a háború elől külföldre menekülőknek is. A statisztikai adatok szerint több mint 1 millió gyermek hagyta eddig a háború miatt Ukrajnát. Szakemberek szerint rájuk különösen fontos odafigyelni, a lelki sérülések mellett ugyanis a tanulásban is lemaradhatnak kortársaiktól.