A Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja számos, a néphagyományok ápolására és népszerűsítésére irányuló képzéseket szervez. A népzene- és néptáncoktatók, a kézművességgel foglalkozók számára hirdetett programok mellett 2021-ben viseletvarró tanfolyamot indított útjára azzal a céllal, hogy felkutassák és rekonstruálják eleink viseletét. A tanfolyam résztvevőinek keze alól olyan színvonalas munkák kerültek ki, melyek méltán kerülnek bemutatásra kiállítás keretében is.
Az érdeklődők a közelmúltban vidékünk több helyszínén és már Kijevben is megtekinthették a tanfolyam résztvevőinek mestermunkáit, az elmúlt héten pedig ezekből „Múlt és jelen a viseletekben” címmel az ungvári várban nyílt kiállítás Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, Beregszászi Konzulátusa, valamint a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum és a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja közös szervezésében. A tárlat különleges népművészeti utazásra invitálja az érdeklődőket, amelyen a kárpátaljai viseletkészítő tanfolyamokon készült ruhadarabok egy részét csodálhatják meg a látogatók. A kollekció egyfajta vándorkiállításként népszerűsíti a magyar népi kultúrát. A Kárpátalja különböző térségei ruharekonstrukcióit tartalmazó tárlat részét képezik az újragondolt, a jelenkor öltözékeibe beillesztett népi motívumok alkalmazásának lehetőségeit bemutató viseletek.
A kiállítás megnyitóján Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy általában a külképviseleten szervezik programjaikat, de ezúttal örömmel tettek eleget a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeum vezetősége kérésének, hogy ide hozzák el ezt a kiállítást. Ahol nem csupán a viseletek kerültek bemutatásra, de a jelenlévők a Kárpátalja Táncegyüttes és a kárpátaljai táncházi zenészek előadása révén bepillanthattak a magyar néptánc és népzene világába is. S ezúttal „ennek a történelmi épületnek a falai is födéme is beleremegett a magyar virtusba”, fogalmazott a diplomata.
Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja vezetője elmondta, hogy a varrótanfolyam elindításával eredetileg a működő néptáncegyüttesek számára kívántak viseletet készíteni, hogy ne csak a zene, a tánc legyen tiszta forrásból fakadó, de a színpadi megjelenés is hiteles legyen. Ám olyan alkotások születtek, amelyek méltók arra, hogy megismerje azokat a nagyközönség.
A kiállítás azt is bemutatja, hogyan lehet felhasználni, újraéleszteni és kedvessé tenni az autentikus viselet egyes elemeit a mai ruházatunkban. Tajti Erzsébet viseletkészítő szakoktató (Hagyományok Háza) a kiállított munkák bemutatásán erre hívta fel a figyelmet.
A látogatók körében is nagy tetszést arattak az újragondolt kékfestő anyagú, és a beregi szőttessel, illetve a beregi keresztszemes motívumokkal díszített mai ruhák. A „Múlt és jelen a viseletekben” tárlat egy hónapig látogatható az ungvári várban.