Magyarország folyamatosan támogatja Ukrajnát

Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár március 22-én egynapos munkalátogatást tett Kárpátalján.

Varga Brigitta

A Hungary Helps – Magyarország segít program 2022. március 16-án indult, azóta számos humanitárius projektet valósított meg nemcsak Kárpátalján, hanem Ukrajna számos területén. A magyar kormányzati programsorozat elsődleges célja a humanitárius segítségnyújtás a menekültek és rászorulók számára, továbbá a helyi vállalkozók segítése.

Azbej Tristan az utóbbi bő egy évben már harmadik alkalommal látogatott el Kárpátaljára. Ezúttal a háború következtében kialakult helyzet felmérése céljából tett szolidaritási látogatást Kárpátalján a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke, Luscsák Nílus meghívására. Programja során olyan görögkatolikus intézményekben fordult meg, amelyekben az ország belső területeiről menekült családokat látnak el.

Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár elsőként az ungvári görögkatolikus székesegyházat és a templomudvaron található, nemrég nyílt TeoBEND nevet viselő líceumot kereste fel. Az intézményben jelenleg 6 évfolyamon összesen 128 diák tanul. Az oktatási folyamatban a jezsuita rendszert vették alapul. Az egyházi iskola nem csak a tantárgyak elsajátítását, hanem egyfajta életstílust is jelent. Itt arra tanítják a gyerekeket, hogyan legyenek hálásak Istennek mindazért, amijük van, és azt, hogyan tekintsék egymást is Isten ajándékának.

Ezt követően Luscsák Nílus püspök a segélyprogramban nyújtott szerepvállalásának elismeréseként Azbej Tristant Romzsa Tódor Érdemrenddel tüntette ki. Az államtitkár köszönetet mondott, majd egy emlékérmet adott át a püspöknek, amellyel a magyar emberek nagyrabecsülését és háláját fejezte ki azért a szolgálatért, amelyet Kárpátalján végeznek.

A görögkatolikus egyház püspöke elmondta, számtalan menekült fordult hozzájuk segítségért, akik ellátását nagyrészt a magyar kormány támogatásával tudják biztosítani.

– A háború kitörését követő első hetekben találkoztunk először Azbej Tristan úrral az ukrán-magyar határon, a menekülteket fogadta. Azóta több tízezer ember hagyta el az országot Magyarország irányában, ahol jó szándékkal, tiszta szível fogadták őket és segítettek rajtuk.

Anyagi támogatásuk révén pedig nekünk is lehetőségünk nyílt arra, hogy idehaza segítsük azokat az embereket, akik kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat.

A most átadott érdemrenddel szeretnénk kifejezni hálánkat és megbecsülésünket mindazért a segítségért, amit nyújtottak számunkra – fogalmazott Nílus püspök.

A résztvevők innen átvonultak az ungvári görögkatolikus parochiára, ahol mentális és fizikai problémákkal küzdő emberekkel foglalkoznak, s ahol jelenleg is három menekült családot látnak vendégül.

Ezután az Ungvártól mintegy ötven kilométerre fekvő nagybereznai görögkatolikus menekültszállás megtekintése következett, ahol az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Magyarország a háború első percétől szolidáris az ukrajnai háború áldozataival. Azonnal megnyitotta a határokat több mint egymillió ukrajnai háborús menekült előtt és számukra minden lehetséges segítséget megadott.

– Magyarország kormánya a háború kezdete óta 120 millió forinttal támogatta a görögkatolikus oktatási intézményeket, valamint belső ukrajnai menekülteknek otthont adó átmeneti szállások működését Kárpátalján.

A gazdasági válság olyan mély és súlyos Ukrajnában, hogy annak következményeit még szerte a világban is érzékeljük.

Tehát a segítségnyújtásra, az újjáépítésben, és humanitárius területen is szükség van, de a mai találkozóim, egyeztetéseim során nyilvánvalóvá vált, hogy a legfontosabb és legsürgetőbb lépés a vérontás beszüntetése, ezért azonnali fegyverszünetre és a béketárgyalásokra van szükség. Ez a magyar álláspont, és az, amit a mai látogatáson tapasztaltam, megerősít ennek fontosságában – mondta Azbej Tristan.

Ezt követően a perecsenyi görögkatolikus szivárvány óvodában tettek látogatás. Az épület földszintjén működik az óvoda, ahol 24 csemetéről gondoskodnak. Az emeleten pedig azok a nővérek laknak, akik a gyerekek nevelésével foglalkoznak. Továbbá az épület parochiaként is funkcionál, itt minden hónap harmadik vasárnapján egyházi alkalmat tartanak.

Az államtitkár körútja Sislócon ért véget, ahol megtekintette a görögkatolikus templomot és a településen működő szociális konyhát. Majd megbeszélést folytatott a görögkatolikus egyház képviselőivel: Nilus Luscsák görögkatolikus püspökkel, Demkó Ferenccel, a magyar ajkú hívekért felelős helynökkel és Fülöp János atyával.

Az államtitkár elmondta, a kárpátaljai magyar közösség vezetőivel történő egyeztetés után úgy látja, hogy a legnagyobb problémát és a legnagyobb kihívást továbbra is a belső menekültek ellátása jelenti.