A tiszaújhelyi viharkárok felszámolása hetekkel a pusztítás után is tart. Bár a lakóházak jelentős részét sikerült ideiglenesen vagy véglegesen helyreállítani, vannak még fedetlen épületek, miközben a temetőben, az iskolában és a kultúrházban is komoly károk maradtak. Molnár Melinda, a Szeress és tedd a jót jótékonysági szervezet elnöke, aki a vihar utáni napokban aktívan bekapcsolódott a helyi segítségnyújtás és adománygyűjtés szervezésébe, azt mondja: a legnagyobb terhet az jelentette, hogy kevés volt a szakember, egyesek pedig nyerészkedni próbáltak. A helyiek végül nagyrészt egymásra, külföldön élő hozzátartozóikra és az elszármazott tiszaújhelyiek segítségére támaszkodhattak.
Simon Rita
– Hol tart most Tiszaújhelyen a helyreállítás?
– Lassan haladunk. Azt mondanám, hogy a házak mintegy nyolcvan százalékánál már történt valamilyen helyreállítás, de még mindig vannak olyan ingatlanok, amelyekhez egyszerűen nem jutott el segítség. Sok esetben már az építőanyag is megvan, cserepet vagy használt palát is sikerült szerezni, csak nincs ember, aki felmenjen a tetőre és elvégezze a munkát. Nagyon nehéz azoknak a házaknak a helyzete, amelyeknek a tulajdonosai nincsenek itthon. Többen külföldön élnek, a házuk pedig még mindig részben fedetlenül áll. Az építőanyag ára is komoly probléma. Új palát legutóbb darabonként 480 hrivnyáért lehetett venni, ezért mindenki próbál használt anyagot keresni, vagy olyanoktól segítséget kérni, akiknek maradt otthon néhány darab.
– A szakemberhiány mellett az árak is nagyon megugrottak?
– Igen, és ez talán az egyik legkeserűbb tapasztalat. Voltak, akik a tető egy részének helyreállításáért 55 ezer hrivnyát kértek… Természetesen voltak olyanok is, akik tisztességes áron dolgoztak, és a tiszaújhelyiek közül is sokan mentek egymásnak segíteni ingyen. Csakhogy kevés az olyan ember, aki fizikailag képes felmászni egy tetőre és biztonságosan dolgozni rajta, illetve rendelkezik katonai felmentéssel is és szabadon járhat. A faluban maradt lakosság jelentős része idős. Van olyan néni, akinek a fia Magyarországról küldött pénzt, hogy ki tudja fizetni a tető helyreállítását. A saját nyugdíjából erre nem lett volna lehetősége. Ez nagyon sok családnál így működött: a gyerekek, unokák külföldről küldtek pénzt, hogy legalább a házat be lehessen fedni. Akinek viszont nincs külföldön hozzátartozója és rosszabb anyagi helyzetben van, annak még most is nagyon nehéz. Nekik próbálunk továbbra is palát, cserepet és – ami talán a legnehezebb – munkásokat találni.
– Mekkora területet érintett a vihar Tiszaújhelyen?
– Tiszaújhelyben mintegy négyszáz lakóház sérült meg részben vagy jelentősebben. A kultúrház tetejének egy részét például teljesen leszedte, és a tetődarab két telekkel arrébb landolt. A temetőben hatalmas fákat fordított ki gyökerestől, amelyek síremlékeket is összetörtek. Nem lehet azt mondani, hogy csak a régi, rossz állapotú tetők sérültek meg. Van olyan ház, amelynek alig egy éve készült el az új teteje, és azt is megbontotta a szél. Itt valóban nem azon múlt, hogy egy épület régi vagy új volt – amit elkapott a vihar, azt vitte.
– Milyen segítségre számíthattak a károsultak a helyi hivataloktól?
– A kistérség részéről létrejött egy bizottság, és az embereknek dokumentumokat kellett beadniuk ahhoz, hogy hivatalosan felmérjék a kárt. Itt azonban nagyon hamar előjött egy komoly probléma, hogy az ingatlan tulajdonjogát igazoló dokumentum nincs meg.
– A vihar utáni első napokban érkezett szervezett külső segítség?
– Én arra számítottam, hogy másnapra megjelennek majd a katasztrófa-elhárítás emberei vagy valamilyen szervezett segítség. Ehhez képest nagy csalódás volt, hogy mi ebből gyakorlatilag semmit nem érzékeltünk. Volt olyan ház, ahol a kémény beszakadt az épületbe, és végül a szomszédok próbálták saját erőből szétszedni és kihordani. Pedig egy megfelelő felszereléssel rendelkező csapat sokkal gyorsabban és biztonságosabban meg tudta volna oldani. A vihar estéjén még tíz óra után is azt lehetett hallani mindenfelől, hogy az emberek kalapálnak. Telefonnal világítottak, vizhatlan ponyvát próbáltak a tetőre szegezni, hogy legalább az eső ne essen be. Másnap reggel ugyanerre ébredtünk: mindenki próbálta a saját lehetőségeihez mérten menteni, amit lehetett, segítség sehol. Nagyrészt a falubeliek segítettek egymásnak.
– Az áramszünet és a vízhiány is komoly gondot okozott.
– Nagyon komolyat. Négy-öt nap után kapcsolták vissza az áramot, ráadásul mindez nagy hőségben történt. Az emberek közben azért is aggódtak, hogy a hűtőládákban tárolt hús tönkremegy. A víz még nehezebb kérdés volt. Mi például összegyűjtöttük az esővizet, és abban mosakodtunk. Később lehetett öt-hat literes palackokban vizet vásárolni, hogy legalább főzni lehessen. A régi kutak jelentős része már nem használható, ezért az áramkimaradással együtt a vízellátás is komoly problémává vált.
– Adománygyűjtések is indultak.
– Igen. A falu megsegítésébe az elszármazott tiszaújhelyiek is bekapcsolódtak. Például Megyeri Edit Tünde éppen itthon tartózkodott a vihar idején. A katasztrófa másnapján közösségi gyűjtést indított. Felhívása több mint 15 ezer emberhez jutott el, és magánszemélyektől rövid idő alatt több mint 550 ezer forint érkezett. A gyűjtésből összejött pénzt úgy próbáltuk szétosztani, hogy minél több károsult kapjon belőle valamennyit. Nyilván ez nem tudta fedezni egy-egy család teljes kárát, ezért inkább kisebb összegekkel igyekeztünk minél több embernek segíteni.
– Mi most a következő feladat a településen?
– Elsősorban a temetőt kell rendbe tenni. Nagyon sok nagy fa dőlt ki, több síremlék megsérült, és helyenként még közlekedni is nehéz. A polgármester és a helyiek próbálnak olyan embereket szervezni, akik motorfűrésszel tudnak jönni, és már más településekről is jelezték, hogy segítenének. És ott vannak a középületek is. Az iskola teteje továbbra is sérült, a kultúrházé szintén. Közeledik a tanévkezdés, ezért különösen aggasztó, hogy ezekkel mi lesz.
