A nyári szünidő kezdetével felvetődik a kérdés: hol pihenhet a gyerek? A nagyobbak még csak-csak elvannak, de a kisebbekkel már nem olyan egyszerű. A szülőnek az is fontos, hogy csemetéje olyan helyen legyen, ahol biztonságban van, jól érzi magát, és mindeközben foglalkoznak is vele. A beregszászi református egyházközség igazán jó ötlettel rukkolt elő: a múlt héten napközis gyerektábort szervezett. A délutáni órákban a gyülekezet udvara gyerekzsivajtól volt hangos, óvodástól tinédzserig több tucat fiatal gyűlt össze, hogy kellemes és hasznos délutánokat töltsön el együtt.
Hegedűs Csilla
A résztvevők a hét folyamán azzal ismerkedhettek meg, hogyan lehetünk mindannyian egy test, Krisztus teste, ami maga a gyülekezet. A foglalkozások három (óvodástól második osztályig, 3-4 és 5-6 osztályosok) csoportban zajlottak.
– Ez a hét tulajdonképpen a lezárása volt a hittanos tanévnek, és kezdete a nyári programoknak. A nyár folyamán sok gyerekprogramunk lesz, hittanos napokat szervezünk, vasárnaponként gyerek-istentiszteleteket tartunk, ahová minden érdeklődő fiatalkorút nagy szeretettel várunk – jegyezte meg Taracközi Marianna lelkész.
A gyerekekkel hittanoktatók foglalkoztak, a legkisebbeket Túri Ágnes várta, aki érdekes játékokkal kötötte le a kicsik figyelmét.
– Nagyszerű napok vannak mögöttünk. Napról-napra minden csoportban több és több gyerek gyűlt össze, nemcsak hittanosok és nemcsak reformátusok – magyarázta a csoportvezető. – Egy tematikus hétről volt szó, amikor a testrészeken keresztül adtuk át a gyerekeknek azt, hogy hogyan lehet Istenre figyelni. Első nap a „szemfüles” napunk volt, vagyis a szem és a fül volt a középpontban, aztán a „szájtáti” nap következett, amikor Péter tagadását meséltük el a gyerekeknek.
A történeten keresztül próbáltuk feldolgozni azt, hogy mennyire oda kell figyelni a szavainkra, hogy azok milyen sokat árthatnak, ha rosszak, csúnyák, vagy kemények.
Illetve arról beszéltünk, hogy az ígéreteinkre is érdemes odafigyelni, felelőtlenül ne tegyünk ígéreteket, legyen súlya a kimondott szónak. Az „ízlelős” napon volt, amikor az illatokon és az ízeken keresztül igyekeztünk a résztvevőket az Isten igéjéhez vezetni. Végül a „szív és a kezeslábas” napot tartottuk meg, a főszerepet a mozgás kapta, illetve a szívről, mint a testünk mozgatórugójáról, motorjáról beszéltünk. Ehhez kapcsolódott az egészségnap, amit gyülekezetünk a Sámuel Alapítvánnyal közösen szervezett. Érkezett egy mentőautó, amit belülről is megtekinthettek a táborozók, volt egészségügyi bemutató, egészséges ételek kóstolása, és természetesen az a nap is az ige fényében telt – tudtuk meg Túri Ágnestől.
A táborozó gyerekek egy része a Sámuel Alapítvány kötelékébe tartozik, ezért úgy döntöttek, ennek kapcsán szervezik meg közösen a szívről és egészséges életmódról szóló egészségnapot.
– A szív a legfontosabb testrészünk, ez az, ami mindent befogad, amivel szeretni tudjuk a másikat, ezért arra fokozottan kell vigyáznunk. Innen jött az ötlet, hogy olyan programot is szervezzünk, ami a gyerekek egészségét szolgálja – fejtette ki Sipos Géza. – A tanév végeztével „belevágunk” a nyárba, ilyenkor sok kirándulást, természetjárást szervezünk. De ezek a programok kisebb-nagyobb veszélyt is hoznak magukkal, ott van például a kullancs-csípés. Dr. Gaál Géza orvost hívtuk meg, hogy tartson felvilágosító tájékoztatást a gyerekeknek, arról hogyan kell eltávolítani a kullancsot, vagy hogyan kell ellátni egy felszíni sérülést. Fontos, hogy a gyerekek már egészen kis korban megtanulják ezeket a dolgokat, nekünk pedig szívügyünk, hogy odafigyeljünk rájuk, támogassuk őket és szüleiket, hiszen mindannyian egészséges életet, egészséges jövőt szeretnénk – hangsúlyozta a Sámuel Alapítvány elnöke.
A hét folyamán a konfirmandusok sokat segítettek a hitoktatóknak, a foglalkozásokon, emellett játszottak a kisebbekkel, odafigyeltek rájuk. A tábor sikerét az is bizonyította, hogy napról-napra több gyerek gyűlt össze, míg első nap 62-en voltak, másnap már legalább nyolcvanan, a végére közel százan lettek. Utolsó nap a Pulzus Rádió felajánlásával sorsolás után negyven gyerek kipróbálhatta a város központjában lévő vidámpark összes játékát.