Nemzettársaink összefogtak a viharkárosult kárpátaljaiakért

A július 27-én Kárpátalján végigsöprő orkánerejű vihar súlyos károkat okozott a magyarlakta településeken. Kidőlt fák, megrongálódott lakóházak, templomok és közintézmények, valamint sok egyéb kihívás nehezíti a helyiek mindennapjait. A károk felszámolása még mindig tart, sok család, vállalkozó önerőből nem képes helyreállítani otthonát, intézményét.

A viharkárokat elszenvedő, amúgy is rendkívüli időket élő kárpátaljai magyarság helyzetére gyorsan reagált a Kárpát-medence. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) adománygyűjtést indított a károsultak megsegítésére. A FUEN Magyar Közösségek Munkacsoportja szolidaritásáról biztosította a bajbajutottakat, míg az erdélyi, felvidéki és vajdasági magyar közéleti személyiségek – köztük Vincze Loránt európai parlamenti képviselő, dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Őry Péter, a felvidéki Magyar Szövetség korábbi országos alelnöke – felhívásokban kérték a Kárpát-medencei magyar közösségeket, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a kárpátaljai családokat.

Az összefogás ismét bizonyítja, hogy a nehéz időkben a Kárpát-medence magyar közösségei számíthatnak egymásra. A felajánlások nemcsak anyagi segítséget jelentenek, hanem azt az üzenetet is közvetítik a viharkárosultak felé, hogy nincsenek egyedül a bajban.

Ezúton is őszinte köszönetünket fejezzük ki minden nemzettársunknak, szervezetnek és közéleti szereplőnek, akik kiállásukkal, támogatásukkal és szolidaritásukkal a kárpátaljai magyar közösség mellé álltak. Az összefogás ereje most nemcsak a károk enyhítésében, hanem a remény és az összetartozás megerősítésében is felbecsülhetetlen értéket jelent.