Növekvő népszerűség, szűkülő mozgástér

A lassan két hete tartó orosz-ukrán háború egyik legvilágosabban kirajzolódó jelensége, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök valódi nemzetközi „sztárrá” vált, az egész világot meglepő ukrán ellenállás vezetőjeként annak szimbólumává is. Miközben azonban a már háborús körülmények között születő – így fenntartásokkal kezelendő – közvélemény-kutatások szerint az elnök döntései mellett áll az ukránok több mint 90 százaléka, jövőjével kapcsolatban mégis sok a bizonytalanság. Az elnök valódi mozgástere szűk, miközben rengeteg lehetőséggel kell szembenéznie, amelyek többsége nem túl kecsegtető a számára.

Az ukrán vezetés népszerűsége a háborút megelőző hónapokban folyamatosan zuhant. A kormányzat tehetetlennek tűnt az egyre súlyosbodó gazdasági és társadalmi problémákkal szemben. Éles, a törvényesség kereteit feszegető harcot folytatott politikai riválisai ellen, és nem tudott előrelépést felmutatni az ország legégetőbb problémája, a kelet-ukrajnai konfliktus kérdésében sem. A nyugati médiában állandó témává váló orosz inváziós fenyegetés további csapást jelentett az ukrán gazdaságnak, és sokan már azt a kérdést feszegették, hogy Zelenszkij, valamint a parlament, amelyben pártja többségben van, egyáltalán képes lesz-e kitölteni ciklusát.

Február 24. azonban mindent megváltoztatott. Az orosz támadást követően az ukrán elnök és környezete határozott fellépésével hamar kizárta annak lehetőségét, hogy az ukrán állam a központi kormányzat összeomlása miatt szinte ellenállás nélkül megadja magát az oroszoknak. A mai napig sikeresen tartották fenn a harci szellemet nemcsak a hadsereg, de a civil lakosság körében is.

A kommunikációs „hadszíntéren” sikeresen ellensúlyozni tudták a harctéren elszenvedett veszteségeket. Az is fontos szerepet játszott, hogy az állandó, orosz irányból érkező pletykákat, miszerint Zelenszkij elhagyta Kijevet, folyamatosan cáfolni tudták, az állandó bejelentkezések és a sajtóval való szoros kapcsolat révén pedig végképp rögzítették a benyomást, hogy a vezetés a helyén van, és uralja a helyzetet. Mindez helyi szinten is érvényesült, a legsúlyosabban érintett települések és megyék vezetői is hasonlóan jártak el, többeket közülük a minap ki is tüntetett az ukrán elnök.

.A kormányzat tehát jelenleg stabil, és élvezi a nép nagy részének támogatását. Ez azonban csak egyetlen esetben maradna így hosszú távon is. Amennyiben Ukrajna győzelmet tud aratni.

Tekintettel az ukránok által kitűzött célokra, amelybe a Krím-félsziget és a teljes Donyeck és Luhanszk megyék visszaszerzése is beletartozik, az ilyen értelemben vett végső győzelemre kicsi az esély, még ha az újonnan megszállt területekről – akár katonai úton, akár egy orosz politikai vagy gazdasági válság miatt – sikerül is kiszorítaniuk az oroszokat.

Ráadásul az ország katonai kilátásai nem túl jók, bár a területvédelmi egységekbe állítólag túljelentkezés is van. A felszerelés utánpótlását illetően azonban az oroszok által az ukrán katonai infrastruktúrára mért állandó légicsapások miatt már rövidesen komoly gondok lehetnek. Ráadásul azok a nyugati országok sem nagyon adnak komoly támadó fegyvereket az országnak, amelyek fegyverrel támogatják Ukrajnát. Arról nem is beszélve, hogy még azoknak a szállítmányoknak a célba juttatása is problémás lehet, amelyek átadására tényleg sor kerül.

A katonai kudarcok pedig a háború folytatásának kérdését illetően még elhúzódó, kitartó ellenállás mellett is törést okozhatnak az ukrán társadalmon belül.

Főképp, ha az oroszok nem mondanak le a követeléseikről, és azoknak erővel érvényt is tudnak szerezni. Nagyobb, jelenleg ellenálló települések elvesztése – elsősorban persze Kijevé – önmagában is demoralizáló hatású lehet. Az ukrán vezetés egyik fő üzenete, hogy az elnök a helyén van, és ott is fog maradni, menekülése így kikezdheti tekintélyét, túszul ejtése, vagy főképp meggyilkolása azonban végképp elbizonytalanító hatású lehet. A legitim vezető hiánya pedig akár hatalmi marakodásokat is előidézhetne.

Nem véletlen, hogy az oroszok – főleg eleinte – gyakorlatilag nyíltan céljukként nevezték meg a jelenlegi ukrán vezetés leváltását. Vlagyimir Putyin egyenesen államcsíny végrehajtására szólította fel az ukrán katonákat, pár nappal később azonban, miután a központi hatalomhoz való lojalitás nemcsak megmaradt, de erősödött is, már elismerték Zelenszkijt legitim tárgyaló partnernek. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy lemondtak volna eltávolításáról. Nyugati sajtóhírek szerint megpróbálták meggyilkolni, de Ramzan Kadirov csecsen vezető is üzenget neki, arra biztatva, hogy mondjon le Viktor Janukovics (!) javára. Egy ukrán belpolitikai válság pedig kapóra jönne a Kremlnek, legitim hatalom hiányában ugyanis akár egy ellenkormány/bábkormány felállításával is megpróbálkozhatnának, de facto kettészakítva az országot.

De nemcsak a harctéri fordulat, hanem a háború, és így a tárgyalások elhúzódása is Zelenszkij jelenlegi népszerűségének csökkenéséhez vezethet.

Az orosz követeléseket illetően a semlegesség kérdésében közeledik a felek álláspontja, és Zelenszkijéknek a NATO-t bíráló retorikájából érezhető is, hogy zajlik a társadalom felkészítése az Észak-atlanti Szövetséghez való csatlakozásról történő lemondásra. Jelenleg az a magyarázat rajzolódik ki az egyébként alkotmányba is foglalt célkitűzés elvetését illetően, hogy a NATO, mint szervezet nem volt képes érdemben reagálni az ukrán válságra, és jelentős segítséget nyújtani az országnak. Könnyen lehet, hogy a légtérzárat érintő követelés is inkább kommunikációs fogás, mint komolyan vett kérés, hiszen a kijevi vezetés is sejthette, hogy erre nemet mondanak a NATO tagállamai. Ez a kérdés tehát vélhetően nem okozna gondot az ukrán vezetésnek, hacsak nem vonná maga után a nyugati államok rosszallását.

Ellenben mind az orosz, mind az ukrán fél számára <vörös vonalat> jelent a Krím-félsziget és kelet-ukrajnai területek kérdése.

Zelenszkij nem teheti meg, hogy lemondjon ezekről a területekről, hiszen ezáltal nemcsak a népszerűsége csökkenne, de vélhetően közvetlen összetűzésbe kerülne azokkal a radikálisabb erőkkel – és a jelenlegi háború hevessége a társadalom jelentős csoportjait radikalizálhatta –, akik ezt a döntést nem fogadnák el. Arról nem is beszélve, hogy az elnök az alkotmány szerint az ország szuverenitásának és területi egységének őrzője, biztosítója, így akár törvényesen is elmozdítható lenne posztjáról, ha ezekben a kérdésekben engedne, a hazaárulás vádja miatt pedig életfogytiglani börtön fenyegetné. Azonban az is nyilvánvaló, hogy egy elhúzódó állóháborúba beleroppanhat az ország, egy totális, az ország egészére kiterjedő orosz megszállásról nem is beszélve. Így könnyen kényszerhelyzetbe kerülhet az elnök, hacsak nem áll be fordulat a fronton, vagy az orosz hátországban. Nagy kérdés, hogy ezekben meddig bízhat az ukrán vezetés, de vélhetően heteken belül döntés helyzet állhat elő.

Hasonló belpolitikai problémák persze Oroszországban is felmerülhetnek, az elhúzódó háború és a gazdasági válság Vlagyimir Putyin – jelenleg szintén magasan mért – támogatottságát is kikezdhetik.

A közeljövőben tehát a felek versenyt futnak majd az idővel, folyamatosan nyomást gyakorolva egymásra, miközben megpróbálják elkerülni a válságot, vagy egyenesen az összeomlást. Az idő azonban könnyen lehet, hogy hosszabb távon az oroszoknak dolgozik, hiszen a tartalékaik nagyobbak, és ha sikerül kivédekezniük a szankciók okozta első sokkot, akkor akár stabilizálódhat is az orosz politikai rendszer helyzete. A jelenlegi vagdalkozás Oroszország és a Nyugat között ugyanis alkalmat adott a Kremlnek az ellenzéki és nyugati sajtó elleni minden eddiginél szigorúbb fellépésre.

A heves ellenállás az orosz előrenyomulás megállításán, és a nyugati fegyverszállítmányok bevárásán, valamint az önkéntesek és tartalékosok felkészítésén túl abban is segítheti Kijevet, hogy engedékenyebbé tegye a Kremlt, és hivatalos és végleges elismerés helyett valamiféle tűzszüneti vonalat állapítsanak meg a vitatott térségekben. Igaz, ezzel gyakorlatilag a minszki egyezmények időszaka állna vissza, az azokban rejlő félmegoldások pedig éppenséggel kikövezték a jelenlegi háborúhoz vezető utat.

Szintén problémás kérdés az oroszok által követelt <nácitlanítás>, hiszen az ukrán fegyveres erők és a nemzeti gárda kötelékeibe integrált, nacionalista önkéntesekből álló egységek orosz kérésre történő lefegyverzése vélhetően szintén ellenállásba ütközne, és nem biztos, hogy csupán politikaiba.

Márpedig jelen állás szerint az oroszok emellett is mereven kitartanak. Sőt, propagandájuk elsődlegesen ezeket az egységeket veszi célba. Ezeknek a kérdéseknek a tárgyalása tehát repedéseket okozhat a jelenleg az elnök mögött kialakult egységben.

A háború tehát egységbe kovácsolta az ukránok többségét Zelenszkij mögött, aki eddig összességében helytállt a pozícióján. Azonban nem zárható ki, hogy a megpróbáltatások nagyja még hátra van, és az elkövetkező hetekben dőlhet el, meddig tart ki a hazafias lelkesedés jelenlegi óriási hulláma. És persze az is, hogy ez a hullám, amely magasba repítette az elnököt, ott is tartja majd, vagy őt is elsodorja végül.

Kosztur András

(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *